15.5 C
Nagykároly
2026. 04. 28.

A halhatatlanság hársfája és emléklap, Ioana Cîcu tiszteletére

Az oktatás nemzetközi napjának apropóján, hármas ünnepséget szerveztek az Elméleti Líceumban. Felavatták azt az emléklapot, mely az intézmény egykori romántanárának, Ioana Cîcu-nak a nevét tartalmazza, illetve nyugdíjba vonuló kollégáktól is búcsúztak. 

 

Nem feledik el az iskola egykori igazgatónőjét és romántanárát, Ioana Cîcu-t kollégái. A tanárnő emlékére három évvel ezelőtt egy hársfát ültettek el az iskola udvarán, melynek tövében ma leleplezték azt az emléklapot, mellyel tisztelegnek egykori kollégájuk emléke előtt az elméletis pedagógusok.

Zsidó Sándor köszönetet mondott a kivitelezésben nyújtott segítségért, Szilágyi Arnoldnak és Székely Lehelnek, akik korábban mind elméletisek voltak, illetve kihangsúlyozta, hogy abban a reményben alakították ki ezt a kis emlékhelyet, hogy az később irodalmi témájú beszélgetések helyszínéül szolgáljon.

A programok további részében, három nyugdíjas kollégát is köszöntöttek nyugdíjba vonulásuk alkalmából: Erli Mária Tündének, Viorel Indreanak és az iskola titkárnőjének, Mariana Borota-nak is boldog nyugdíjas éveket kívántak.

Végül azokat a pedagógus szülőket részesítették elismerésben, akiknek gyermekei kiváló eredménnyel zárták elméletis iskolai éveiket. Jutalmat vehetettek át: Luca Rusu, Andrei Gut, Veibel Áron, Mák Andor és Jurj Gianina szülei.

 

 

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading