A helyszínen is lehet jegyet váltani

Ugyan nem sok, de pár szabad hely még maradt a ma esti nagykárolyi fellépésre. Mint hírül adtuk, a Showder Klub humoristái, a Szomszédnéni Produkciós Irodás Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs, valamint Felméri Péter október 9-én Nagykárolyban a Szent László Közösségi Házban mutatják be vadonatúj humorestjüket „Ajándék ló” címmel.

„Hetedik éve szervezzük közösen Felméri Péterrel az erdélyi előadás-sorozatunkat, és próbálunk következetesek lenni, még a címválasztásban is. Az első turnénk címe ‘Akciós medve’ volt, és azóta rengeteg szeretetet kaptunk a közönségtől, úgyhogy arra gondoltunk, hogy itt az ideje, hogy mi is visszaadjunk valamit, így lett az est címe ‘Ajándék ló’ — ismertette Bálint Ferenc humorista, a Szomszédnéni társulat tagja. „A közönség nem csak vicces jeleneteket kap tőlünk stand up comedyvel fűszerezve, hanem minden előadás után kisorsolunk egy lovat” — ígérte.

1-77

„Ha már hülye ajándékokról van szó – folytatta Tóth Szabolcs –, egyszer loptunk egy stoptáblát egy barátunk születésnapjára, mert nem tudtuk, hogy a nagybátyja a megyei útügy vezetője, a nagyapja meg törvényszéki főbíró. Úgyhogy az ajándékunknak lett negatív és pozitív következménye is: a negatív, hogy a meglepetés vissza lett helyezve az eredeti helyére, a pozitív meg, hogy nem kellett börtönbe menjünk.”

Felméri Péter, a Showder Klub és a Comedy Central humoristája sem idegenkedik a furcsa ajándékoktól: „Én egyszer festettem Litkai Gergelynek, a Dumaszínház alapítójának egy saját festményt egy 30×30-as vászonra, csupa sárgára, akrillal. Az volt a címe, hogy Litkai Gergely a napba néz, és a nap visszanéz rá.”

Ami a humort illeti, Felméri szerint az folyamatosan változik: „Úgy érzem, hogy az enyém évről évre érettebb lett. Idén érkezik a Felméri 7.0”. „Szerintem a humor pont annyit változott az elmúlt hét év alatt, amennyit a világ, de ez azt hiszem, hogy mindig is így volt. Volt amikor mamutvadászatról poénkodtak az emberek, most meg mozgásérzékelő szenzorokról” – mondja Tóth Szabolcs humorista a rendezvény beharangozójában. „Persze egy előadásban a taps a legjobb, ugyanis rengeteg jelentése van, és mind pozitív. Jelenti azt, hogy vannak emberek a nézőtéren, tehát nem üres teremben játszottunk, jelenti azt, hogy tetszett a közönségnek, tehát megérte játszani, és jelenti azt, hogy vége a fellépésnek, tehát hamarosan iszom egy sört.”

Az előadásra október 9-én, szerdán 18 és 20 órától kerül sor Nagykárolyban, a Szent László Közösségi Házban. Jegyek tehát a helyszínen is kaphatók.