A város szívében immár két évtizede működik nagyon sikeresen a lovarda az Equus Lovasegyesület jóvoltából. Hogy ennek köszönhetően milyen szerencsések a helyi és környékbeli gyerekek, azt talán ők és szüleik érzik leginkább, hiszen a lovaglás jótékony hatásait tapasztalják nap mint nap. Az egyesület lelke Veress Annamária, ő szakértelemmel és végtelen türelemmel foglalkozik a gyerekekkel évek óta.
– Milyen céllal alakult a lovasegyesület?
– Az Equus Lovasegyesület idén ünnepli 20. születésnapját, hiszen 2000-ben alakult, így immár két évtizede jelen van a város életében. Alapításakor azt a célt tűzte ki, hogy felkeltse a lovak iránti érdeklődést, és hogy közelebb hozza a lovakat a gyerekekhez. Úgy gondolom, hogy ez sikerült is, hiszen mára a lovak a város részévé váltak, és a lovak jelenléte természetes lett a kastélykertben, szerintem nagyon sok gyerek örömére. A mindennapokban is azt látom, hogy a sétáló gyerekek is gyakran megállnak, megnézik őket. Egy másik nagy eredménye az elmúlt éveknek az, hogy vissza tudtuk állítani a lovarda eredeti fényét azáltal, hogy sikerült visszaépíteni a fedeles lovardát. Ezáltal jelenleg hetente 40 gyermeknek tarthatunk lovas foglalkozást. A visszajelzések alapján azt mondhatjuk, hogy ennél is nagyobb lenne az igény, de úgy gondolom, a létesítmény nem alkalmas nagyobb célcsoport fogadására. A mostani helyzetben ennyi a kapacitásunk. De nagyon örülünk annak, hogy mára a Nagykárolyban és vidékén elő gyerekek számára természetes lett, hogy itt, a parkban meg lehet nézni, meg lehet simogatni a lovakat, és alkalomadtán ki is lehet próbálni őket.
– Mennyire volt az ön számára magától értetődő, hogy lovakkal foglalkozzék?
– Hatéves koromban kerültem először kapcsolatba lovakkal, és azóta valamilyen szinten folyamatosan jelen voltak az életemben. Egy kis kimaradás volt csak, az egyetemi évek alatt, de abban az időszakban is itt dolgoztam minden nyáron. Oktatni is már nagyon fiatalon elkezdtem, középiskolásként, nyári munkaként. Ez az időszak a pályaválasztásromra is hatással volt, hiszen akkoriban kerestek meg olyan szülők, akiknek a gyerekei speciális nevelést igényeltek. Ők kérték, hogy velük is foglalkozzam. El is kezdtük és jól működött, nagyon szerettem velük foglalkozni. Ugyanakkor éreztem azt, hogy a tudásom ehhez még kevés, hiszen ide több kellett, mint az egészséges gyerekekhez, és így jött, hogy érettségi után gyógypedagógia szakra iratkoztam. Diplomázás után újabb kétéves képzés következett a Magyar Lovasterápia Szövetségnél Fóton. Itt szereztem lovasterapeuta szakképesítést. Így már komoly szakmai háttérrel, megfelelő tudással folytattam itthon a munkát. Erre kicsit büszkék is vagyunk, mert az országban ez a képesítés csak nekem van meg. Az itthoni munkát aztán még egy-egy hosszabb utazás szakította meg. 2017-ben Kanadában jártam, ott a Robin Hood Tábor lovas programjának voltam a vezetője, és a speciális igényű gyerekek koordinátora. Ez Észak-Amerika legnagyobb és legrégibb tábora, idén ünnepli a 75. születésnapját. Itt hatalmas élményeket és megannyi tapasztalatot szereztem, amit, úgy érzem, itthon nagyon jól tudok kamatoztatni. Az egy évre tervezett programból aztán hároméves kaland lett, de nem bánom, mert nagyon jól éreztem magam, és az ott szerzett tapasztalat miatt megérte. A tanulást azóta sem hagytam abba, a tervek szerint július 6-án megszerzem a lovasedzői képesítést is, ugyanis az elmúlt egy évben Debrecenbe jártam lovasedzői képzésre, ezzel a sportlovagló tudásomat tudtam elmélyíteni. Bár jelenleg hobbilovaglással foglalkozunk, az alapokat meg tudjuk tanítani azoknak is, akik sportként tekintenek a lovaglásra. Akik pedig tovább szeretnének menni ezen az úton, azokat át szoktam irányítani a közelben más lovardához, ahol lehetőségük van heti 3-4 edzésre és komolyabb felkészülésre.
– Jelenleg milyen arányban vannak speciális nevelési igényű, illetve egészséges gyerekek a lovasoktatásra járók között?
– Elég nehéz ezt arányokra lebontani, mert a kép nagyon árnyalt, a skála nagyon széles. Sok esetben amikor jelentkeznek a szülők, akkor elsőre nem feltétlenül avatnak be a részletekbe, tehát simán elkezdjük az oktatást, menet közben viszont előbukkannak a problémák, és akkor onnantól kicsit más jelleget vesz a foglalkozás. Jelenleg picit több az egészséges gyerek, de nagyon sokan vannak a problémákkal küzdők is. Ezek között vannak olyanok, akik konkrét diagnózissal rendelkeznek, vannak értelmi akadályozottak, mozgássérültek, viselkedészavarosak, beszéd- és kommunikációs problémákkal élők, illetve autizmus spektrumzavarral élők. De mellettük nagyon sok szorongó gyermek is van, náluk ugye más a probléma, de tudunk rajta segíteni. A lovak ugyanis nagyon sokféle hatást kiváltanak a gyerekeknél. Már eleve a látványuk, a hatalmas termetük, a szépségük, az elegáns mozgásuk kicsit elvarázsolja a gyerekeket. Aztán megérintik őket, a simogatás, a puha szőrük érintése, az állat testének melege ismét újfajta örömmel tölti el őket. Utána pedig fel is ülnek a lóra, és az, hogy egy ilyen hatalmas állattal ki tudnak alakítani valamilyen együttműködést, az nagyon nagy hatással van az önbizalmukra. Ez által a sikerélmény által az esetek többségében kicsit oldódik a szorongás. Nem kell feltétlenül nagy változásra gondolni, de van olyan visszajelzés például a szülőktől, hogy amióta a gyerek lovagolni jár, nem rágja a körmét, ami addig a szorongás látható jele volt. Vagy van olyan gyerek, aki elkezdett bővített mondatokban beszélni, holott nem feltétlenül terápiás foglalkozásra jött, de a ló ritmikus mozgása és az itt használt játékok révén kinyílik a gyerek egy kicsit.
– Mennyire zajlanak másképp a foglalkozások az egészséges, illetve a speciális igényű gyerekek esetén?
– Abszolút másképp zajlik, egy kicsi átfedés vagy hasonlóság az óvódás korosztálynál lehet, esetükben az óramenet, illetve a felhasznált játékok kicsit hasonlítanak, hiszen náluk még kifejezetten játékos foglalkozásra van szükség. Az iskoláskorú gyerekeknél azonban ez jobban elkülönül, sokkal kevesebb a játék, több a mozgás, több a figyelem és a koncentráció. Az azonban, hogy terápiában ide eljussunk, évek munkája. Esetükben a fejlődés sokkal lassabb, és nagyon apró lépésekben lehet csak haladni. Terápiás lovaglás esetén általában nem is az a cél, hogy megtanuljanak lovagolni, hanem a ló pszichés hatásait használjuk, és azokat a képességeket fejlesztjük, amikre a gyereknek mondjuk a tanuláshoz szüksége lesz. Ez amúgy is egy különleges közeg, ide nagyon motiváltan érkeznek a gyerekek, hiszen lovagolni mindenki szeret, nem azzal a tudattal jön, hogy egy rendelőbe érkezik kezelésre, még akkor sem, ha nagyon sok elemet átviszünk onnan. Persze sikertörténetek itt is vannak, van például egy kislány, aki idén már 14 éves, 4 éves kora óta jár hozzánk, és annak ellenére, hogy eleinte terápiás foglalkozásra érkezett, mára át tudott térni az önálló lovaglásra, ez hatalmas dolog.
– A sok öröm mellett van-e valami nehézség a mindennapos munkában?
– Amit én nehézségnek élek meg, az az, hogy folyamatosan érkeznek megkeresések, és nem tudok mindnek eleget tenni, nem tudok annyi gyereket vállalni, amennyire igény lenne. Igazából el kellett döntenünk, hogy milyen irányba haladunk: vagy nem tartunk oktatást, és akkor akár 200 gyerek is mehet egy-egy sétakört a lovon, vagy csökkentett létszámban tartunk minőségi, egyéni oktatást, de az is lehetett volna, hogy kiválasztok négy-öt gyereket, és velük sportszinten edzek. Mi a jelenlegi megoldást láttuk a legjobbnak, így stabilan tudnak haladni a gyerekek, és viszonylag sokukkal tudunk egyszerre foglalkozni. Maximálisan kihasználjuk a kereteket, de mivel egyedül dolgozom, a magam fizikai és szellemi teherbírását is figyelembe kell vennem. A napi 8-10 gyerkőc mellett még komoly háttérmunka van a lovak körül nap mint nap, azt szintén nekem kell elvégeznem. A mindennapi ellátásuk mellett folyamatosan edzeni, tanítani kell őket, hogy az órákon úgy tudjanak teljesíteni, ahogyan tőlük elvárjuk, és ez időigényes folyamat. Hiszen ők is élőlények, saját személyiséggel és hangulattal, és azonnal reagálnak a lovasra is, aki a hátukon ül. A ló egy önálló lovaglásnál például nagyon érzékeny tükörként tud működni, így van, akivel abszolút készségesen megcsinál egy feladatot, mert érzi a lovas határozottságát, érzi ugyanakkor azt is, ha a lovas bizonytalan vagy még nem tudja őt megfelelően kontrollálni. Például egy hiperaktív gyermek esetén a hirtelen mozdulatok megijesztik a lovat, ezt a gyermek is érzi, és elcsendesül a ló hátán, nyugodtabb lesz, hogy együtt tudjanak működni.
– Említette, hogy húszéves az egyesület. Sikeres évek vannak mögöttük, hogyan tovább, vannak-e tervek?
– Ami nekünk hiányzik, és amire nagyon vágyunk mi is és a lovagló gyerekek is, illetve a gyakorlatban is nagy szükség lenne rá, az egy kinti pálya, egy elkerített rész, ahol tudnának a gyerekek a szabadban lovagolni. A nagyobb gyerekek már önállóan lovagolnak, de most nincs egy elkerített pálya, ahol szabadon mozoghatnának. A ló alapvetően egy menekülő állat, ezért kerítés híján nem engedhetem ki őket, hiszen bármikor megijedhet valamitől a ló, hiszen a park eléggé forgalmas. A korlát azonban megállítaná, tehát akkor ez már nem lenne probléma.
Bagossy Andrea
Megjelent a Nagykároly és Vidéke hetilap 2020. június 25-ei számában.
Fotó: Szász Pál
You must be logged in to post a comment.