A munka gyümölcse

A nagykárolyi Ónodi Attila Fekete Leánykája, 19,02-es összpontszámmal „nyerte” meg az immár a 24. alkalommal megrendezett Nagykárolyi Borversenyt, a Partium egyik legnagyobb hagyománnyal rendelkező mustráját.

A Szent Orbán Borlovagrend szervezésében szombaton megtartott XXIV. Nagykárolyi Borverseny otthonaként ez alkalommal is a Vraja Viilor Motel Vendéglő szolgált, és a nevezett 129 bor majd’ kétharmada „hazai” volt, azaz nagykárolyi vagy vidékbeli, de voltak magyarországiak, vagy erdélyiek, jelesül dicsőszentmártoniak is. (A fehér borok között például a szentmártoni Seprődi József egy Chardonnay-ja kapott a legmagasabb pontszámot a Popa Dorin egyetemi oktató elnökölte zsűritől, mégpedig 18,98-at.

Benze Zoltán, a szervező Szent Orbán Borlovagrend vezetője, a verseny főszervezője érdeklődésünkre kiemelte, hogy átlagon felüli, jó borokat neveztek. „Nem voltak beteg borok. És ez látszik az eredményeken is” — fogalmazott. Hozzátette: örül annak, hogy a károlyi borok ismét helyt álltak, mint a pontszámokból is kitűnik, bármilyen más vidékek boraival, közte a történelmi borvidékek boraival is felveszik a versenyt.

Az eredményhirdetéskor kiderült, hogy a 129 bor közül „mindössze” 7 előállítója kapott részvételi oklevelet, 27 nedűt bronzra, 40-et ezüstre, míg megdöbbentően nagy arányban, 55-öt aranyéremre méltónak talált a zsűri.

Helységre lebontva a legtöbb bor nagykárolyi volt — 25 aranyérmet kaptak az itteni nedűk, 18 ezüstöt, illetve 17 bronzot. Jól szerepelt még Dobra — 6 aranyérem —, Kálmánd — 5 aranyérem —, Dicsőszentmárton — 4 aranyérem —, Mezőfény — 3 aranyérem stb.

Élmezőnyben a károlyi borászat

„Körülbelül három éve nem voltam már zsűrizni a Nagykárolyi Borversenyen — mondta el érdeklődésünkre ifj. Csávossy György borász, a zsűri tagja —, de a korábbi években folyamatosan részt vettem. Ami örvendetes: a borok minősége igazán magas szintet üt meg — kistermelői borok minőségéhez viszonyítva. Hála a jó Istennek, ez a minőség nem esett. Tehát nekem az a véleményem, hogy jelen pillanatban is, ahhoz képest, hogy zömében homoki szőlőkről beszélünk — igaz, hogy más vidékekről való borokat is hoztak, de általában hamar felismeri az ember, hogy melyek a hely borok, és melyek a behozottak —, a helyi termelők dicséretére vall az, hogy magas szinten készítik el a borokat. Kevés a borhiba, kevés a pincehigiéniai hibára visszavezethető hiányosság. Ez mindenképpen dicséretes!” A borszakértő édesapja, néhai Csávossy György Nagykároly díszpolgára volt, a többi között az itteni borkultúra újraélesztéséében vállalt érdemei okán. Ennek apropóján ifj. Csávossy György kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy mindenkoron szívesen jön Nagykárolyba. „Természetesen nagyon szívesen jövök. A térségben ez az egyik legrégebbi borverseny, a székelyhídiak idén a 25-et tartották az idén, az az egyetlen kivétel… Gyakorlatilag az élmezőnyben van a károlyi verseny. Folyamatos fejlődésnek lehetünk tanúi. Persze ez a fejlődés immár eléggé limitált, innen, erről a szintről igazából már csak komoly technológiai befektetéssel lehetne továbblépni. De ennek ellenére én tökéletesen elégedett vagyok a helyi gazdák hozzáállásával és a szakértelmével.

Most bronzot kapott, de volt már aranya is

1967 óta foglalkozik borászattal a nagykárolyi Varga József, a verseny legidősebb részvevője. A 89 éves borásznak a szentjánosi völgyben van a szőlője, és javarészt mind a mai napig ő maga műveli a 20 árés területet — az unokája segít néha, de hát noszogatni kell, „nincs kedve hozzá…” „Nem szívesen, de csak segít nekem. (…) Ilyen a fiatal, nem szeret az kapálni, miért maga szeret? Nem szeret ma már senki!” — magyarázta. „Nem, nem tanultam a szőlészetet. Mikor én megnősültem, akkor ’67-ben a feleségemmel vettük ezt a szőlőt” — tudtuk meg. Varga József amúgy egy hatgyermekes családból származik, „öten még élünk”. „Szabó volt a mesterségem. Tizenöt éves voltam, olyan kicsi fiú, mint ez az asztal, amikor elvitt Demeter András szabóhoz. Ki volt írva: jó családból veszünk fel tanoncot. Ott voltam három és fél évig… Utána, mikor jött ez az államosítás, vitt engemet is, akkor még Drapelul Roșie-nak nevezték szövetkezetbe, és ott voltam 51-ig, akkor elvittek három évre katonának. Brăilában voltam katona. Három évig! Sok fiú van itt a környéken, akik ott voltak velem… Utána hazajöttem, visszamentem a szövetkezetbe, dolgoztam, majd négy évig udvaroltam a feleségemnek, aki most, hat éve halt meg, ő meg óvónő volt… A börvelyi kendergyár óvodájában volt óvónő, 35 évig. Amikor eljött az idő, ő is elment nyugdíjba, én is. Szegény meghalt… Na, de hát magamban megvagyok!” — mesélte. A mostani versenyre egy borral nevezett. Picit csalódottan, de az eredménybe belenyugodva mondta: „Van nekem több, de csak eggyel jöttem. Egy biancával. Bronzot kaptam, de ugyanebből ezelőtt két-három évvel van aranyam. Van nekem a szőlőben, feltűztem a falra, tizenkét diplomám.” Megkérdeztük: büszke a diplomáira? „Hát hogyne!” Az egész év munkáját jelképezi — sugározta az arca…

Eredmények

eredmények — kattintson ide