A Polipol Mobila vállalat csapata saját standdal vett részt a “Muzsikál az erdő” programjain

Két napig tartott Nagykárolyban és a Mezőfény melletti nagyerdőben a “Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat. A nagykárolyi helyszínen szervezett programok sorában, a Polipol Mobila vállalat is képviseltette magát: a cég munkatársai kézműveskedéssel, gyermekeknek szervezett, környezetbarát foglalkozással készültek az apróságok számára.

Kisebb méretű kézműves műhellyel várták a kicsiket, akik madárházat készítettek, illetve táskák összeállítására, testreszabására biztosítottak lehetőséget a cég képviselői. A résztvevők minden olyan tárgyat hazavihettek, amit maguknak készítettek.

A Polipol Mobila vállalat képviselői ezúton is köszönik kollégáiknak a közreműködést, a szervezőknek pedig a kezdeményezést és a meghívást. Nagy öröm volt együtt lenni!