Az Elméleti Líceum első, második és harmadik osztályos diákjai – közel 70 gyerek – és kísérőik látogattak el hétfőn délelőtt az Iskola Másként program keretében az Alcedo vetőmag-és növényvédőszer-forgalmazó cég nagykárolyi telephelyére.
A gyerekeket Katona Gyula, a vállalat regionális igazgatója, illetve a cég munkatársai köszöntötték és látták vendégül. A diákok kezdésként beülhettek a tárgyalóterembe és kérdéseket tehettek fel a cégvezetőnek, aki igyekezetett minden kérdésre egyszerű és könnyen érthető válaszokat adni, amelyekkel a gyerekek is meg voltak elégedve, főleg mert almát, kekszet és cukorkát is kaptak. Az iskolások többek között megtudhatták, hogy miből készül a műtrágya (ami valójában nem is mű), hogyan fejlődött ki a mezőgazdaság, mennyire nem ártalmasak a vegyszerek a méhecskékre, illetve, hogy milyen természeti körülményekre van szükségük a növényeknek, hogy életben maradjanak és megfelelően fejlődjenek.
A rövid bemutató után a gyerekek a laborba nyerhetettek betekintést, ahol ők maguk ellenőrizhették le a búza, a repce és a kukorica minőségét és végignézhették, ahogy egy kamionnyi terményből mintát vesznek az alkalmazottak. A minőségellenőrzés után – ami felettébb elnyerte a lurkók tetszését – a gabonaszárító és a terménysilókat is megnézhették, illetve a raktárakba is betekintést nyerhettek. Az igazgató és a cég munkatársai minden helyszínen bemutatták az éppen zajló folyamatokat, illetve válaszoltak a diákok kérdéseire.
You must be logged in to post a comment.