Most, a járvány után nem is a szeretteiket elveszítők fájdalmának az enyhítése a legnagyobb feladatunk, hanem újra ráébreszteni az embereket arra, hogy a mindennapok rutinjává lett elővigyázatosságot őrizzék meg. Abban a pillanatban, amikor végre mindenhol bejelentették: vége a járványnak, az emberek tömege tódult az utcára.
Az az igazság, hogy önfeledt pillanatok voltak. Mindenki tudott egy vigasztaló szót mondani azoknak, akik a hozzátartozóikat veszítették el. Az elmúlt hetek-hónapok megpróbáltatásai mit sem számítottak abban azokban a percekben. Igazán öröm volt megélni azokat az öleléseket! Közben ezek és azok észrevették a „kiskapukat”, a nyitva felejtett ajtókat, a hátrahagyott értékeket. A közösség egésze önfeledten ünnepelt, közben egyesek már a holnapra gondoltak, mégpedig a tegnap tapasztalatai alapján. Pedig ez a járvány arról is szólt, hogy amit ma elrontunk, holnap kétszer nehezebb lesz helyrehozni.
(megyeri)
You must be logged in to post a comment.