Versünnep

Április 12-én tartja a magyar költészetet ünneplő hagyományos rendezvényét a Harag György Társulat. A helyszín ez alkalommal új: a Poesis étteremben olvashatják fel vagy éppen szavalhatják a részvevők kedvenc verseiket, természetesen akkor is, ha ezek saját művek. Az esemény középpontjában idén Ady Endre áll.

A versünnep résztvevői megkóstolhatják a költő kedvenc ételeit, a rendezvény ideje alatt pedig egy Ady-vers témájára készül szobor-installáció Akerman Csaba és Laskodi Cynthia vezetésével. A programban idén is szerepel a négytagú csapatok számára kiírt „lírai hangvételű” kvíz is.

A szervezők idén gondoltak a kisgyermekes szülőkre is: 19 óráig tart majd nyitva az „Akarsz-e játszani?” gyermekkukcó az étterem kertjében, ahol kézműves foglalkozásokat tartanak gyerekeknek. Lesz óriásszínező, nemezelés, kincskeresés, verselés, játék és sok-sok vidámság!

A Versünnep tervezett programja:

15:00 – Megnyitó

15:15 – „Költők, versek diákszemmel” – Nyitott kerekasztal-beszélgetés: a Szatmári Friss Újság, a Szamos folyóirat és a Harag György Társulat értelmiségi beszélgetéssorozatának költészetnapi fóruma. Elek György újságíró beszélgetőtársai Bessenyei Gedő István dramaturg, Frigy Szabolcs egyetemi oktató, a Szamos magazin diákújságírói és a közönség

16:30 – Ételkóstoló – Ady Endre kedvencei

16:45 – Nyitott versblokk – az érdeklődők és a Harag György Társulat tagjai verseket olvasnak és mondanak el

17:15 – Ady köszöntése – az Ady év alkalmából ellátogatnak hozzánk a Román Írószövetség tagjai

17:30 – Versek között – minikoncert: Bertóti Johanna versmegzenésítései

18:00 – Nyitott versblokk

18:30 – Ételkóstoló – Ady Endre kedvencei

18:40 – „Ej, mi a kő” – lírai vetélkedő

19:45 – Nyitott versblokk

20:45 – Ételkóstoló: desszert – Ady Endre kedvencei

21:00 – „Találkozás az EMIL-lel” – vendégeink: Fischer Botond és Szterczey Szabolcs költők, az Erdélyi Magyar Írók Ligája tagjai

21:30 – Programzárás, ünnepélyes „szoboravatás” – a versszobor felavatása a kertben

22:00 – Zárókoncert: Bobfolk feat. Mr. F. (Akusztik)