Szülők akadémiája diákoknak

A jövő héten a tanulók számára tartanak elméleti és gyakorlati képzést azokban a témákban, amelyeket a tél során a nagykárolyi Kalazanci Szent József Líceum szervezésében létrejött Szülők Akadémiája című sorozat keretében érintettek.

„Április 18-án érkezik el hozzánk a Lépéselőny tanfolyam tanulási stratégiájának a képzése, amelyet elsősorban 9–12. osztályos diákok számára képzeltünk el. Ez egy egész napos képzés lesz, amely során a tanulók különböző tanulási módszereket sajátíthatnak el, így felfedezhetik saját tanulási típusukat, illetve azt, hogy mely módszerek révén tudnak hatékonyan tanulni” — mondta el Kocsis Aliz, a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum igazgatója. Hozzátette: nem csak elméleti képzés lesz, hanem gyakorlatokban is részt vehetnek a diákok.

Az előadások témái közül néhány: a tanulással kapcsolatos problémák megbeszélése; mi a baj a tanulással?; a célkitűzések szerepe az életünkben, és a tanulásban; az agyunk működése: a jobb és a bal agyfélteke szerepe az életünkben, és a tanulásunkban; a vágyak, célok, tervek összefüggései, szerepük a tanulásban; mi a komfortzóna, és mi a szerepe a tanulásban?; az agyunk kreatív, nyugodt állapotban tartásának eszközei… Stb.

Mint ismeretes, novembertől februárig öt alkalommal tartottak hasonló témájú előadásokat a nagykárolyi felekezeti iskola közösségének szervezésében. „Havonta találkoztunk a szülőkkel a különféle előadások keretein belül, és arra gondoltunk, hogy amit mindebből hasznosítható, azt megpróbáljuk a diákok szintéjén továbbadni. Igyekszünk az előadókat elhívni — ha nem is mindenkit —, hogy a diákok is kapjanak azokból az impulzusokból, amelyeket mi megkaptunk az előadások során” — fejtette ki. A nagykárolyi oktatási intézmény vezetője elmondta, hogy a jövő hét csütörtöki képzésnek is a Szent László Közösségi Ház lesz az otthona. Reményeik szerint lesznek még további alkalmak — persze amennyiben a tanulók is igényelni fogják az ilyen foglalkozásokat.

Sokak szerint akár várakozáson felül is sikeres volt a téli Szülők Akadémiája sorozat. A folytatásról is érdeklődtünk. Kocsis Aliz elmondta: „Mikor az utolsó előadásunk volt, február végén, már akkor többen kérdezték tőlem a szülők közül — ennek persze nagyon örültem —, hogy lesz-e folytatás. Elmondhatom, ha sikerül pályáznunk, akkor is, de ha nem, akkor is lesz folytatása annak a sorozatnak. Tehát ha van rá igény, akkor a következő tanévben is szeretnénk valami hasonlót tartani, hogy a téli hónapokban mindezzel időtöltési alternatívát felajánlhassunk a szülőknek. Hogy egy picit közösen gondolkodhassunk, illetve tanulhassunk” — mondta el. Hozzátette, ha esetleg nem sikerül támogatásra szert tenniük, akkor talán kevesebb alkalmas lesz a sorozat, de mindenképpen lesz. Elmondta továbbá, hogy számos visszajelzés jutott el hozzájuk. Így például sokan rögzítették az előadásokat, és egymás között csereberélték is a hangfelvételeket, átbeszélték azokat. De beszámolt arról is, hogy a mindennapi tanítási munka során is fel-felmerült, mit is mondtak egy-egy probléma, nehézség mentén az előadók. Mint fogalmazott, igyekeznek kamatoztatni az elhangzottakat.