Nagykároly polgármestere, Kovács Jenő nagyon bízik abban, hogy rövidesen megkezdődhetnek a város 4 emeletes paneljeinek a hőszigetelési munkálatai is. Mindehhez azonban szükséges, hogy létrejöjjenek a lakóközösségek, hiszen a projektben csak azok vehetnek részt.
„Információim szerint az európai uniós projekteken keresztül segítséget tudnánk biztosítani a nagykárolyi tömbházakban lakóknak ahhoz, hogy otthonaikat hőszigeteljék” — mondta el Kovács Jenő nagykárolyi polgármester. Mint emlékeztetett, nyár végéig remélhetőleg befejeződnek a nagykárolyi tízemeletes tömbházak — toronyházak — hőszigetelési munkálatai. A beruházások a Regionális Operatív Program nyújtotta finanszírozási lehetőségek révén valósulnak meg.
„Úgy tűnik ugyanakkor, hogy lehetősége van az önkormányzatnak újabb pénzösszegeket megpályázni a tömblakások hőszigetelésére” — tette hozzá. Éppen ezért kérte: mihamarabb és minél több helyen alakuljanak meg a lakóközösségek, merthogy csak azokon keresztül lehet részt venni ebben a beruházásban. „Az Európai Unió és a romániai kormányzat hozzájárulása mindehhez összesen 90 és 95 százalék között fog mozogni, azaz 5 és 10 százalék között lenne a lakosok önrésze.”
A városvezető nyomatékosította: „Azoknak is javaslom, hogy részt vegyenek ebben a programban, akik olyan tömbházakban laknak, amelyek részben hőszigetelve vannak. Egyrészt nem árt, ha az 5 centiméternél vastagabb az óvóréteg. Másrészt szerencsés lenne, ha a városarculati szempontból is egységesek lennének Nagykároly paneljei. Szerintem a mostani egy utolsó lehetőség! Aki most, egy pár hónapon belül nem készül elő erre, az utána, talán egész életében bánni fogja” — fogalmazott az elöljáró. Mint hozzátette: „egyetlen egy fontos alapfeltétele van a részvételnek, mégpedig az, hogy megalakuljon a lakóközösségi társulás. A létrehozatalban, a működtetésben segít az önkormányzat, de összességében ez az ott lakók feladata, lehetősége. Mi helyettük nem tudjuk létrehozni. A fontos, hogy valaki vállalja el ennek az egésznek a szervezését, mert hiszen megéri” — mondta.
Beszélt arról is, hogy a projekt minden bizonnyal a mostanihoz hasonló lesz. Azaz amint jelenleg a tízemeletes toronyházak hőszigetelése zajlik, a jövőben ugyanúgy történne a négyemeletesekké. A költségek java részét európai uniós alapokból fedeznék, az önkormányzat is hozzátenné a saját részét, illetve akár kedvezményes kölcsönzési lehetőséget biztosítana a lakosoknak.
Megkérdeztük, hogy mi lesz azokkal, akik nem akarnak társulni, akik nem hajlandók belépni a lakóközösségekbe. Például mendemondák szerint a tízemeletesek esetében is akad pár tulajdonos, aki mégsem kíván részt venni az egész beruházásban. A polgármester nyomatékosította, hogy mindezt törvény szabályozza. Eleve szerinte azt, ha a lakóközösség egésze 90–95 százalékos támogatáshoz jut, azt nem akadályozhatja meg pár ember.
Megemlítette, hogy szerinte a hőszigetelési programot ki kellene terjeszteni valamiként a kertes házakban lakókra is, számukra is hozzáférhetővé kellene tenni a rendkívül kedvezményes támogatási rendszert. Bevallotta ugyanakkor, hogy ez országos szintű ügy, kevés lehetősége van a döntés meghozatalának elősegítésére. „Remélem, hogy ők is sorra kerülnek, ám most azzal a lehetőséggel kell éljünk, ami biztosított: azaz a négyemeletes tömbházak hőszigetelésével” — zárta a mondandóját a városvezető.



You must be logged in to post a comment.