Több mint száz utcát aszfaltoztak tavaly Nagykárolyban. Azonban az egyszemélyes ellenzék szerint túlságosan keveset fordítottak befektetésre. S ha akarnak egy „tuti tippet”: újfent nem fogja megszavazni a város költségvetését. Akár az elmúlt évtizedben…
Egyébként csendesen, igazán heves szócsaták nélkül zajlott Nagykároly Helyi Tanácsának januári rendes közgyűlése.
Rögvest az első napirendi pontok kapcsán felmerült, eredményes évet tudhat-e maga mögött a város. Előbb Bekő Tamás városmenedzser igyekezett megfelelni az egyszemélyes ellenzéki kérdésözönre, majd Kovács Jenő polgármester is szükségét érezte, hogy nyomatékosítsa: talán ilyen eredményes éve még nem volt Nagykárolynak. Emlékeztetett, hogy több mint száz utcát aszfaltoztak. Mindezt hitelből, ám a város úgynevezett eladósodottsági mutatója így sem éri el más hasonló településekét. Elmondta továbbá, hogy az idei évben nyilván kevesebb lesz a megvalósítás. Azonban pont ezért a tervezésre, a felkészülésre kell felhasználni az esztendőt. Személy szerint nem túlzottan optimista a kormányzat felől érkező pénzek kapcsán, így felkészülnek az európai uniós pályázási lehetőségekre.
A szokásos ellenszavazat, illetve tartózkodás volt a reakció.
A kórház költségvetése kapcsán felmerült, hogy bizony hadilábon állnak az osztályvezetők a gyógyszerrendeléssel, de egyébként is igen nehézkes, lassú, agyonbürokratizált a rendszer. A polgármester és az ellenzéki szerepéről megfeledkező is szorgalmazta (míg észbe nem kapott – azaz a „rossz nyelvek” szerint egy bizonyos személy rá nem nézett…), hogy legyen több a gyógyszer. A polgármester hozzátette még, hogy a szakorvosok terén továbbra is van hiány – reményei szerint a rövidesen jelentős mértékben emelkedő fizetések, illetőleg a lakhatási feltételek megteremtése némileg enyhíti ezt a gondot. Tapasztalatai szerint a személyzet az ügyfélkezelés terén kellene fejlődjön…
A testület (a „természetes” egy kivételével egyöntetűen) rábólintott arra a megyei tanfelügyelőségtől érkező ösztönzésre, miszerint egy intézményi keretben működjön az ősszel kezdődő tanévtől a 3-as számú Általános Iskola és az Elméleti Líceum. Az indoklásban az elöljáró kifejtette, hogy egyszerűen sokkal kevesebb a diák, mint pár évtizede. Az összeolvasztás szükségszerű.
Ilyen egy békés károlyi tanácskozás.
(megyeri)


You must be logged in to post a comment.