Anzikszok a deltából

A Magyar Fotóművészek Világszövetségének szervezésében kettő fotótúrát tartottak az utóbbi időben. A nagykárolyi Bikfalvi Zsolt az első csoporttal május 12–16. között 4 napot tölthetett, illetve fotózhatott a Duna-deltában. Arra kértük, hogy meséljen, és küldjön pár fotót…

„Igaz hogy a MFVSZ szervezte a fotótúrát, de nem volt kizáró ok az, hogy tagja vagy, vagy sem a szervezetnek. Ennek köszönhetően két görög fotós barátomat is sikerült meghívnom. Egy-egy csoportban 16 részvevő lehetett, mivel ennyi férőhelyesek a fotózásra, túrázásra speciálisan kialakított csónakok. A részvevők Erdélyből, Dunántúlról érkeztek, továbbá az említett két külföldi fotós.

A csoport találkozása a Brassó mellett található Négyfaluban volt, ahonnan együtt autóztunk le Tulceáig. Innen a kikötőben már vártak azok a bizonyos spéci csónakok, amelyek a nap 24 órájában rendelkezésünkre álltak. Az alapbázis a Mila 23 nevű település volt, és innen indultak hajnalban egész naplementéig a csillagtúrák. Meg kell említsem a két helyi fiatalembert, aki a csónakokat vezette, mivel nélkülük szinte leheleten lett volna a csodálatos helyeken, zegzugos nádasokban, zsombékosokban való közlekedés, a fészkelő helyek megtalálása, és a különleges fotók készítése.

Kevésbe ismert hogy a Duna-delta Európában egyedülálló és a világon a harmadik leggazdagabb biodiverzitással rendelkezik, a Galapagos szigetek és az ausztrál korallzátony előzi csupán meg. Mi a jelentős részét bejártuk, de vannak olyan szigorúan védett részek, ahova ember a lábát nem teheti be, csak egy-két szakember, kutató a kivétel.

A fotótúra programjaként elhajóztunk, mert csak azzal lehet közlekedni (előző este mindig megbeszéltük, hova szeretnénk menni, mit ajánlottak a helyiek), a Letea nevezetű faluba, és annak a környékére, ahol 1938 óta Románia első természetvédelmi területe található. Különleges faunájának és sós homokdűnéinek köszönhetően. Mint különlegesség vadon élő lovak két ménesével is találkoztunk és egy különleges liánnal, amely csak itt található Európában.

Teljesült a bakancslistám egyik pirossal aláhúzott tétele: a Duna és a Fekete-tenger találkozása. Közel 70 km-t hajóztunk keresztül-kasul kanálisokon, lagúnákban, tavakon, ameddig elértük a Duna Szent-György-ágát és azon még 15 km-t lehajózva elértük a természet csodáját, az elemek csatáját. A tenger és folyó csatáját.

A Duna hordalékának köszönhetően a delta állandóan alakul, mozog, gyarapodik. Ennek egyik legjobb bizonyítéka a Sakalin-lagúna, amelyik még nem zárult be és a tengeri sós víz még behatol, biztosítva ezzel a madarak téli táplálékát és pihenőhelyét.

A fotók között felelhető néhány, amelyeken lerobbant gyártelep és tömbházak láthatók Ezek is deltában készültek, mégpedig a Caraorman nevű településen. Mivel itt rengeteg a homok a „Kárpátok géniusza” azt találta ki, hogy ide telepit egy üveggyárat, igen, egy üveggyárat… De mint látható, szerencsére ez nem sikerült, egy perc termelés nem történt itt, sőt, be se fejezték…

Mint érdekesség megemlíteném, hogy a helyi lakosok, akivel találkoztunk, azok lipovánok, románok és ukránok voltak. Viszont egy alkalommal kikötöttünk egy halásztanyánál, ott viszont a halászt Zsoltnak hívták (nem sporthorgász, hivatásos halász). Elmondása szerint a legnagyobb hal, amit kifogtak a deltában egy 140 kg-os (!) harcsa volt.

Az időjárás nem volt midig jó, napsütés, eső, köd, minden volt, de szerintem így volt tökéletes.

Külön köszönet a főszervezőnek, Magdó Istvánnak a …, egész pontosan: mindenért!”

Bikfalvi Zsolt