Az orgonajáték lélekbe való plántálásáért

A hónap végén, augusztus 30-án, vasárnap délután 6 órai kezdettel a kaplonyi református templomban ad koncertet Kun Rajmund. A börvelyi fiatalember, aki egyébként már többször megmutatta zongorajátékbeli tehetségét a Károlyi-kastélyban is, a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola hallgatója, orgonista és népi-ének szakon végzi a tanulmányait.

1

A kaplonyi istenházában a környék egyetlen versenyorgonáján fog zenélni. Mint korábban hírül adtuk, az eseményre természetesen minden zeneszeretőt nagy tisztelettel várnak.

Hogy mi szerepel majd a műsoron? Az előadóművészt kérdeztük. „Kronologikus sorrendben játszok majd pár darabot. A barokk előtti kortól kezdve egészen a romantikáig. F. Couperin-tól lesz két misetétel. Aztán Bach-tól 3 mű. Elsőként a pedálversenyműve, a Pedalexercitium, majd a kis prelúdium és fúgákból a B-dúr, illetve egy e-moll Preludium és Fúga. Bach után C. Franckot választottam. Neki van egy Pastorale nevezetű darabja, s ezt fogom játszani. Majd végül L. Boelmann: Suite Ghotique (Gótikus szvit) lesz az utolsó mű.

Kizárólagos célom az orgonamuzsika terjesztése, annak az emberek lelkébe való plántálása. Nagy baj az, hogy a hangszerek királynőjének hangját szinte már csak miséken, illetve istentiszteleteken lehet hallani. Talán én is azért tértem át a zongoráról az orgonára. Igaz, nagyon kevés koncertorgona van a környéken. Erre vezethető vissza az a tény, hogy szemben más zenei műfajokkal olyan kevés az orgonakoncert. De ez magyarázza meg azt is, hogy éppen Kaplonyban lesz a hangverseny, mivel az ottani istenháza rendelkezik ilyen hangszerrel.”