18.8 C
Nagykároly
2026. 09. 02.

Polipol: fontos a mozgás, fontos a közösség

A mozgás révén, a közösségben történő sportolás által mindenki nyertes. Ennek jegyében a Polipol Mobila Kft. kerékpáros versenyén már az indulás előtt minden résztvevő érmet kapott. A lényeg ugyanis – mint Knecht Csaba igazgató megfogalmazta – az együttes mozgás.

A mezőfényi telephelyű vállalat vezetője szerint az évről évre megrendezett sportnap, a Fit Day kiváló alkalom arra is, hogy a munkatársak találkozzanak egymással. Beszélgessenek, mozogjanak, mulatozzanak, hiszen a munka is jobban megy, amennyiben egymást ismerő, egymást becsülő emberek végzik, amennyiben közösségként cselekszik.

A Németországba bútorokat gyártó vállalat munkaközösségének tagjai tehát szombaton sportoltak. Ki kerékpározott – Csanálosnagyerdőig tekertek el, no meg vissza –, ki asztaliteniszezett, és focira is sor került. „Lényeges, hogy barátságok szövődjenek a munkatársak között, hogy szívesen legyenek a nagy csapat tagjai” – fejtette ki Dan Brumboiu, a Polipol Mobila Kft. másik igazgatója.

Több százan vesznek részt az esti bálon, melyre a helyi kultúrotthonban került sor. Minőségi muzsikaszó, finom ételek és italok, továbbá egy olyan munkaközösség, melynek tagjai szeretnek együtt lenni… Hetedhét határra szóló bálon mulatnak a polipolosok.

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading