Hágó Attila Nándor különösen jó interjúalany. Őszinte. Mesél. Például arról is vall, hogy akár komoly ösztöndíjak is ösztönözhetik a továbbképzésre. A fotózás terén is ilyen. Sok mindenbe belefog, amíg lassacskán rálel a saját útjára. A portréfotózás lehet az. Önök szerint?
– Sok mindennel foglalkozol. És a fotózás terén is így van ez. Van fotóalkotásod a Hargita csúcsáról, illetve a kertetek virágját beporzó méhecskéről. Melyik vagy inkább te? Melyik a te stílusod?
– Mindenevő vagyok – mondhatnám így is. Szeretek virágokat, növényeket fotózni, tárgyakat vagy épület részeket, ezek díszítőelemeit. Ugyanakkor mostanában leginkább a portré, ami vonz és érdekel. Lehet ez lenne majd a fő stílus – valamikor. Van már néhány portrém, ha összegyűl 30-40 darab és a fotókluból a kollégáim/barátaim is úgy gondolják, hogy megérett rá a pillanat, akkor az első egyéni kiállításomat ebből szeretném összeállítani.
– Mióta fotózol? Miért? És a művészfotózás terén milyen sikereid voltak?
– 2012 óta foglalkozom komolyabban a fotózással, addig csak kattintgattam, illetve a munkám miatt készítettem dokumentumfotókat, meg persze a szokásos családi képek és nyaralási fotók. Bár végignézve azokat, ott is volt néhány jó kép. Mindig is tetszettek a művészileg megkomponált képek, a művészfotók. Aztán hirtelen jött az ötlet, ha már van egy aránylag jó gépem, akkor miért ne tanulnám meg jobban kihasználni.
Készítettem én azelőtt is képeket, de hiányzott belőle az a plusz, ami egy jó fotóhoz kell, nagyjából azok a dolgok, amiket felsoroltam a gyermekfotós verseny után tanácsként a résztvevőknek. Óriási nagy sikereket nem tudhatok magam mögött. Mások a klubból sokkal többet fejlődtek, mint én. Persze nekik az elmúlt három évben több idejük is volt a fotózásra, gyakorlásra, tanulásra. Tavaly egy képem bejutott egy nemzetközi kiállításra, Bukarestben, ezenkívül jelent meg fotóm naptárakban, ismertetőkben, szórólapokon, népszerűsítő kiadványokban, könyvekben, újságokban. Büszke vagyok mindegyikre!
– Minden kép tulajdonképpen szubjektív. A fotós a valóság egy tetszőlegesen kiválasztott mozzanatát, momentumát ragadja meg. Fotós szemmel járkálsz a világban, és ha látsz valami arravalót, akkor lencsevégre kapod?
– Másképpen látom a világot, amióta fotózom. Nyitottabb szemmel járok és én is, mint bárki más, aki gyakrabban fotóz, már nem csak néz, hanem lát is. Van olyan eset, hogy elindulok a géppel a vállamon, hátha sikerül valamit lekapni, de van olyan eset, hogy ezt a telefonnal oldom meg.
– Hágó Attila Nándor régészdoktorral és fotóművésszel mi lesz tíz év múlva? Melyek a céljaid? És „B terv” is van?
– A 2015-ös év nehéz volt, több szempontból is, főképen a doktori dolgozat védése miatt. Egyelőre szakmailag ez a szint elég, persze lehet, sőt kell is fejlődni. Lehetőség van posztdoktori képzésekre, a védés utáni öt évben, persze ez ismét ösztöndíjjal járna, ami ebben az esetben jóval több, mint a doktori volt, a követelmények pedig kisebbek. Bár ezt ösztöndíjként változik. A dolgozatot szeretném 3-5 év múlva monográfia formájában kiadni, lehetőleg két nyelven (román és angol), de ehhez még sok munka van hátra. Publikálni kell, kutatni a terepen és könyvtárakban, itthon és külföldön. Nem ártana egy nyelvvizsga sem.
Lassan családot kellene alapítani, mert az idő telik … lassan, de biztosan.
B terv? Jó kérdés, soha nem gondolkoztam el ezen, bár lehet szükséges a mai világban. Tanítani nem szeretnék, nem azért, mert nem szeretem a gyerekeket vagy, mert nem lenne türelmem hozzá. Szeretem őket, szerintem tudok velük bánni. Egész egyszerűen néhány dolgot nem lennék hajlandó tanítani, mint történelem tanár (szerintem tudod, hogy mire gondolok), másrészt teljesen feleslegesnek tartom azt az irdatlan papírmunkát, ami egy pedagógusnak el kell végezni.
15 év tapasztalatom van a régészet és 10 a kulturális események, rendezvények, kiállítások szervezésének a terén. Ha valami miatt abba hagynám a munkámat, vagy inkább hivatásomat, a kultúra terén maradnék mindenképp. Bízzunk benne, hogy szükség lesz rá.
A fotózás maradna, van még mit tenni azért, hogy fotóművész legyek. Hobbinak, megmarad biztosan, hogy foglalkozásként űzzem, azt nem hiszem.
– Hogy születik egy képalkotás? A tervezés vagy a kivitelezés a hosszabb?
– Változó. Egy tárgyfotóhoz kell tervezés, kivitelezés. Megfelelő megvilágítás, háttér, elrendezés, terem. Portréknál is elmondható ugyanez. Bár a legtöbb portré, amit készítettem spontán kép, nem szóltam a „modellnek”, hogy fotózom, hanem vártam, míg olyan pozícióba került, ami nekem tetszett. Volt azonban, hogy kicsit irányítottam az illetőt, és jó kép lett, volt, hogy ez a módszer, nem jött be. Sokan grimaszolnak vagy szerepelnek a fényképezőgép láttán, ez nem jó, van, aki természetes tud maradni, és vannak a profik, akiket nem feszélyez sem a teleobjektív, sem más.
Nem tervezek előre, hogy akkor most van egy gondolat, egy ötlet, és azt megkeresem valahol, és ha összejön, akkor lefotózom vagy megkomponálom. Sokan vannak, akik azt űzik, mesterfokon. Nekem nem jön be. Tetszik, de nem az én világom. Utómunka szükséges, minden esetben. Nem tudod visszaadni, amit láttál, csak próbálod minél jobban visszaadni a pillanatot, a múlt egy darabkáját, hiszen egy fotóval meg is örökítesz valamit.


You must be logged in to post a comment.