Egész Erdélyben ünnepelnek a Magyar Nyelv Napja alkalmából. Idén először ünnepelheti meg törvényes keretek között anyanyelvét az erdélyi magyar közösség.
Az RMDSZ képviselői és szenátorai által 2015 tavaszán benyújtott tervezet, október 13-án elfogadott, valamint november 11-én kihirdetett törvény lehetővé teszi, hogy Romániában hivatalos úton is minden magyarlakta településen méltón ünnepelhessék meg a Magyar Nyelv Napját, ez alkalomból kulturális eseményeket, programsorozatokat szervezhessenek állami támogatással. 1844-ben ezen a napon lett hivatalos a magyar nyelv az államigazgatásban és a közoktatásban, ennek emlékére nyilvánította 2011 szeptemberében a magyar országgyűlés november 13-át a Magyar Nyelv Napjává.
„A Magyar Nyelv Napjának jogerőre emelése ez idáig az erdélyi magyar közösség jogos elvárása volt, a mai naptól pedig óriási sikereként könyvelhető el. Önkormányzataink, intézményeink, iskoláink 2015-ben először ünnepelhetik meg a Magyar Nyelv Napját Romániában, közösen a Kárpát-medencei magyarsággal, mindezt úgy, hogy rendezvényeikre állami támogatást is kaphatnak” – fogalmazott Szabó Ödön parlamenti képviselő, a törvény szövegezője pénteken, november 13-án.
Elmondta: egy hónappal ezelőtt a parlament mindkét házában nagy többséggel szavazták meg a törvénytervezetet, az államelnök pedig azt még a harmincnapos határidő előtt kihirdette, ami lehetővé teszi azt, hogy már idén ünnepelhessen az erdélyi magyar közösség. „Ezek a tények azért fontosak, mert alátámasztják, Románia soknemzetiségű ország, ahol a kisebbségek nyelve érték” – összegzett Szabó Ödön.
*
A nyelvművelő munka elismerésére alapít díjat a Communitas Alapítvány és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. A jutalmat 2016-tól évente ítélik majd oda és nyújtják át november 13-án, a Magyar Nyelv Napján megszervezett ünnepségen olyan romániai magyar személyiségnek, akinek a kultúra területén kifejtett tevékenysége elévülhetetlen értéket jelent a nyelvművelés szempontjából is.
A díjat odaítélő bizottságba neves szakembereket kérnek fel, akik javaslatot tehetnek az anyagi jutalommal is járó elismerés várományosára. „Ezzel a díjjal azok munkáját szeretnénk méltányolni és egyben népszerűsíteni is, akik anyanyelvünk művelésében kiemelkedők, akik a nyelvet folyamatosan újrateremtik és ezzel az alkotómunkával egy egész közösség is azonosulni tud. A romániai magyar kultúrának sok olyan személyisége van, aki méltán nevezhető Dsida Jenő vagy Kacsó Sándor szellemi utódjának. Őket, alkotómunkájukat szeretnénk évente megünnepelni a Magyar Nyelv Napján” – hangsúlyozta Kelemen Hunor a nyelvművelő díj jelentőségéről, céljáról.
Laczkó Vass Róbert színművész
(hírösszefoglaló)

