27.1 C
Nagykároly
2026. 09. 02.

Charlie és Cini — illetve sokan mások

A Nagykárolyi Művelődési Központ, a Gróf Károlyi Idegenforgalmat-népszerűsítő Központ, a Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság együttműködésében immár a harmadik alkalommal tartják meg Carei Fest elnevezéssel a nagykárolyiak fesztiválját. A rendezvénysorozat július 29. és augusztus 6. között zajlik a Károlyi-kastély parkjában.

A rendezvény három részre tagolódik:

Ifjúsági Nap — gyerekeknek szóló kulturális rendezvények, művészeti és oktatói programok. Az Ifjúsági Nap második kiadására július 29-én kerül sor.

AugusztFeszt — a meghívott előadókon túl a helyieknek is teret adó esti rendezvényeket július 30-a és augusztus 4-e között tartják, immár a 12. alkalommal.

Folklórfesztivál – a magyar, román, német és más népzenét és -táncot felvonultatót, immár harmadik alkalommal megszervezett fesztivál eseményeit augusztus 5–6-án tartják.

A rendezvénysorozat programjai a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal és Nagykároly Helyi Tanácsának a támogatásával valósulnak meg.

Ifjúsági Nap – július 29., hétfő — helyszín: a Károlyi-kastély parkja

A programok 17 órától a Károlyi-kastély parkjában kezdődnek. A harmadik alkalommal lebonyolításra kerülő Carei Fest nyitórendezvénye ez a gyerekprogramokkal átszőtt nap, amely során számtalan érdekes programmal készülnek a szervezők.

Július 29-én a 17—21. óra közötti időszakban interaktív programmal, óriáscsúszdával, ugrálóvárral, gyurmázással, lufihajtogatással, karkötő-készítő műhellyel, rajzműhellyel, építőjátékokkal, arcfestéssel, óriásbuborékkal, Mickey és Minnie Mouse-szal, origamival, gyerekelőadásokkal, mesesarokkal várják a gyerekeket.

AugustFest, 12. kiadás,

Július 30.–augusztus 4., helyszín: Károlyi-kastély parkja

Július 30., kedd

20.00 óra – Kastélylakók koncert (első rész) – fiatal nagykárolyi énekesek bemutatkozása

21.15 óra – Corina Chiriac-koncert

Július 31., szerda
20.00 óra – ABRAKAZABRA élőzenés koncert
— Malek Andrea- és Charlie-koncert
Augusztus 1., csütörtök

20.00 óra – Kastélylakók koncert (második rész) – fiatal nagykárolyi énekesek bemutatkozása

21.15 óra – Compact – élőzenés koncert

Augusztus 2., péntek

20.00 óra – XII. Nagykárolyi táncgála – közreműködnek a Magic Dance és a Lead & Follow Egyesület növendékei

21.15 óra – Zalatnay Sarolta-koncert

Augusztus 3., szombat

15.45 óra – Shaolin Kung-Fu bemutató
16.00 óra – XII. StrongMan – nemzetközi erősember verseny, a FitForce Egyesület szervezésében

20.00 óra – Kastélylakók koncert (harmadik rész) – fiatal nagykárolyi énekesek bemutatkozása
21.15 óra – 3 SUD EST – élőzenés koncert

22.30 óra – Conexiuni – Lézershow

Augusztus 4., vasárnap
20.00 óra – Kastélylakók koncert (negyedik rész) – fiatal nagykárolyi énekesek bemutatkozása
21.15 óra – Horváth Tamás élőzenés koncert

III. Nagykárolyi Folklórfesztivál

Augusztus 5–6., helyszín: a Károlyi-kastély parkja

Augusztus 5–6. között zajlik a III. Nagykárolyi Folklórfesztivál, amely a CareiFest rendezvénysorozat programjaiba illeszkedik. Az idei rendezvényen is több olyan népzenei együttest és néptánccsoportot láthatnak a kilátogatók, amelyek tagjai arra törekednek, hogy előadásukkal minél közelebbről bemutathassák a közönségnek azt a népet, amelyet képviselnek. Román, magyar és német népzenei és néptánccsoportok lépnek színpadra a fesztivál keretében.

Augusztus 5., hétfő – Magyar és német folklórest
19–22.30 óra között a Rigófütty együttes, Rekettye néptáncegyüttes, Acordeon Duett, Kalazanci Band, Karoler Trio, a Lustige Schwaben néptánccsoport, a Schwäbischer Männerchor – sváb férfikórus lép színpadra.

Operettslágerek hangoznak el, Donkó Annamária, Böjte Sándor, Donkó Imre szólisták előadásában. A művészeket négy debreceni táncos kíséri el.

Augusztus 6., kedd – Román folklórest

19–22.30 óra között a Ceatăra együttes, a Lucăceni-i néptáncegyüttes, a resicabányai Bîrzava néptáncegyüttes, a konstancai Dobrogeanca népzenei és néptánccsoport. Meghívott: Alexandru Pugna.

A szervezők fenntartják a programváltoztatás jogát. Kedvezőtlen időjárás esetén, a meghirdetett programok elmaradnak. Az események kezdési időpontja tájékoztató jellegű!

charlie

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading