Újabb, és meglehetősen csacsi szakaszába ért Nagykárolyban az úgynevezett szoborháború. Egy korábbi polgármesterjelölt fogja magát és szobrokra mászik, csakhogy róla is készüljön kép. Pózol, majd a képeket ország-világ elé tárja. Segítek neki. 🙂
Az egész „ügy” azzal kezdődött, hogy valakik (állítólag diákok) magyar nemzetiszínű szalagot helyeztek el Ady Endre ujjára. A nagykárolyi szélsőségesek blogján rögvest jajveszékelő írások jelentek meg – vezetőanyagként. (Más, mindezzel összefüggésben nem lévő dolgokat hoztak fel.)
Hogy elejét vegye a tobzódásnak – a károlyi szélsőségesek híradását ugyanis átvették más, hasonló szellemiségű felületek –, egy nagykárolyi fiatalember elhelyezett egy román nemzetiszínű szalagot Otilia Marchiș szobrára.
Igen ám, de úgy tűnik, megelőzte a tettével Ilie Ciută tanácstagot. Utóbbi ugyanis felkereste a többi, román nemzetiségűeknek emléket állító nagykárolyi szobrot, köztéri alkotást, s ő is elhelyezett egy-egy szalagot. Pózolt is – hogy bekerülhessen a különféle híradásokba. No, immár a Nagykárolyi Anziksz is egész cikket szentelt a „dicső” tettének. Remélem, most már zavartalanul alszik.
Megyeri Tamás Róbert
Ui.: Most komolyan. Ez az ember tényleg úgy érezte, hogy egy egész várost boldogulásáról gondoskodhat? Úgy, hogy tanácstagként mindig mindennel ellenkezik, hogy bő tíz éve nem szavazott meg egy költségvetést sem…
fotó: Ilie Ciută nagykárolyi tanácstag nyilvános Facebook-felülete