A kerékpártúra gyerekekkel akkor jó, ha az egész család számára kikapcsolódást és szórakozást nyújt. Ez megtörténhet egy „kalandos” biciklizés során is, de általában akkor érzi magát jól mindenki, ha közös programmal színesítjük a bringázást.

A Retro Bikers Carei és a Randonneurs Carei, nagykárolyi kerékpáros baráti társaság szervezésében egy hangulatosnak igérkező, családi programra várnak minden érdeklődőt március 29-én.
„Arra gondoltunk, hogy a szülők elevenítsék fel magukban szabadtéri gyerekkori játékaikat, csintalanságaikat, amit a biciklis túránk egy pontján megmutatunk majd a kicsiknek, megmutatjuk hogy anno mi mivel és hogyan töltöttük a szabadidőnket.
A biciklistúra időpontja március 29 szombat.
Gyülekező 9:30-10:00 ig a Román Katona Emlékműnél.
Útvonal: Kaplony, pihenő a játszótéren a foci pálya mellett, Kálmánd, pihenő a tó mellett, Csanálosi erdő, ahol bemutatjuk a gyerekeknek hogy mi régen mivel és mit játszottunk, majd az erdőn keresztül áttekerünk Mezőfényre, ahol ismét kis pihenő következik a játszótéren és aztán indulunk haza.
Mindenki hozzon magával inni- és ennivalót, a kerékpárok legyenek felszerelve megfelelően, kicsiknek bukósisak is kötelező, és amit senki ne felejtsen otthon az a jókedv.
Kedvezőtlen időjárás esetén a programot egy későbbi időpontra halasztjuk”- írták kedvcsináló gyanánt a szervezők.


You must be logged in to post a comment.