Dallamos death metallal zúz az Immun

Új albummal, a demót leszámítva immár a másodikkal jelentkezik a nagykárolyi Immun együttes. A The Presence of Pain című, nyolc dalt tartalmazó lemezt Chiș Călin barátjuk emlékének dedikálják.

Október 10-én jelenik meg az album, és bemutatókoncert-körutat is tartanak: Nagybányán október 17-én, Nagyváradon 24-én, míg Nagykárolyban 31-én, Szatmárnémetiben pedig november 7-én koncerteznek. Előreláthatóan Kolozsváron is közönség elé lépnek.

A mostani lemez a készítők elmondása szerint sokkal, de sokkal jobb minőségű, jobban odafigyeltek a részletekre. Stílusát tekintve: atmospheric / melodic death metal. Saját stúdiójukban rögzítették a lemezt, a Death Divine Records-ban. Bíró Arnold működött közre mint hangtechnikus.

A szövegek és a dalok üzenetei meglehetősen komplexek. A lemez első dala például a karmára utaló dolgokról szól, ugyanúgy mint a Punishment. A Wounds vagy a Carving Paws of Freezing Death azt az érzést járja körül, amikor az ember rájön arra, hogy távoznia kell az élők sorából, viszont különösmód tud ragaszkodni az életéhez. A Wall of Emptiness, továbbá a Pain Tech lelki sérülésekről szól.

2009-2010 táján alakult az Immun, Megyeri Szilver kezdeményezésére. Az együttes line upja: Megyeri Szilver – vocals/lyrics; Török Lóránt – solo/lead guitar; Bács Lénárd – bass guitar; Juhász Egon – drums/percussion.

Hanghordozókat és polókat ide kattintva, az együttes Facebook-oldalán lehet vásárolni, míg az új album hanganyagát itt lehet meghallgatni.