A szombat délutáni tikkasztó forróságban arattak nagy sikert Nagykárolyban a Lápi Lidércek. A Hullámzó vőlegényt, Tamási Áron színművét, illetőleg a lelkes és odaadó előadásmódot hosszas tapssal jutalmazta a nagyérdemű.
Egyébként igencsak számos volt a közönség. Több mint százan látogattak el a Nagykárolyi Művelődési Központ Deák Endre-termébe. A börvelyi színjátszócsoport pár éve, 2013-ban alakult. És azóta folyamatosan játszanak, például a Sári bírót már több mint tíz alkalommal mutatták be. A mostani, a Tamási-színműhöz sem nyúlt hozzá a rendező, Varga Sándor színművész az értelmezés tekintetében. A mondanivalót hagyták eredetinek, az ő céljuk felvállaltan a szórakoztatás. Illetőleg azt, hogy a börvelyi amatőr színjátszók szóhoz jussanak. Nemrégiben Nábrádon jótékonysági előadásként, az ottani református egyházközség megsegítésére mutatták be ezt az előadást, de nagy sikert arattak Géberjénben is, illetőleg a múlt héten pedig Szilágypérban örvendeztették meg a helyieket.
A „lidércesek” a jövő hónap elején Székelyföldre utaznak. Kirándulás is ez, no meg móka-munka is. Ugyanis több helyen is bemutatkoznak az előadásaikkal, így Csíkcsicsón, Kézdivásárhelyen, továbbá talán Menaságon is igyekszenek megörvendeztetni a nagyérdeműt.
You must be logged in to post a comment.