A Nagykárolyi Városi Színház volt a helyszíne az ünnepi programsorozat központi rendezvényének. Az idei előadást, a Kalazanci Szent József Líceum tanárai és diákjai állították színpadra. A siker nem maradt el.
A színpadon elsőként Kocsis Aliz, a Kalazanci Szent József Líceum igazgatónője köszöntötte az egybegyűlteket. A rövid köszöntő után, Kovács Jenő polgármester szólt az ünneplőkhöz.
„Húsz éven keresztül, öt mandátumon át irányítottam Nagykárolyt, de eljött az idő, amikor nekem is döntést kellett hoznom a folytatást illetően.
Talán sokan már értesültek róla, hiszen nem titok, de ez az utolsó mandátumom Nagykároly polgármestereként. Győzködtek sokan, gondolkodtam hosszan, de be kellett látnom, hogy 67 éves koromban már nem akarom tovább folytatni, inkább átadnám a helyem az utánam következő, fiatalabb generációknak.
Öt mandátumon keresztül vezethettem ezt a nagyszerű várost. Nem tudok elég hálás lenni azért a bizalomért, amit húsz éven keresztül a nagykárolyiaktól kaptam. Köszönöm!” – mondta Kovács Jenő.
„Úgy érzem, hogy Nagykároly egy élhető város. Egy olyan város, ahol egyre jobban érezzük magunkat, és ahol a felmerülő nehézségek ellenére is a munka folytatására kell törekednünk.
Ahhoz azonban, hogy mindez megtörténjen az RMDSZ csapatának bizalmat kell kapnia. Beszédemet azzal kezdtem, hogy négy fontos választás vár ránk 2024-ben. Az első kettőig – az Európai Parlamenti és a helyhatósági választásokig mindössze néhány hét van hátra.
Arra szeretném kérni Önöket, hogy tiszteljenek meg minket bizalmukkal. Segítsék az RMDSZ csapatát azzal, hogy nem maradnak távol, hanem szánnak néhány percet arra, hogy elmenjenek szavazni.
Ne feledjék: fontos négy év áll előttünk, s nem mindegy, hogy mi lesz a nagykárolyiak sorsa. Bízom benne, hogy mindannyian felelősségteljesen döntünk, amikor az szavazóurnák elé járulunk”- fogalmazta meg Nagykároly elöljárója, aki hatalmas tapsot kapott a jelenlévőktől.
Turós: „Azok, akik tavaly az ünnepünket akarták tönkretenni, elmennek szavazni”
Turós Lóránd, az RMDSZ szenátora is részt vett az ünnepi eseményeken. A színházban elmondott beszédében szintén a választásokon való részvételre buzdított.
„A szabadságot nem elég kivívni, azért nap mint nap meg kell küzdeni. Négy választás előtt állunk és úgy gondolom, hosszú időre eldől a sorsunk. Rajtunk múlik, az erőnkön, hogy merre tovább? Merre tovább Nagykárolyban, Szatmár megyében, ebben az országban és merre tovább Európában?
Veszély pedig van bőven. Azok a sötét erők, amelyek az Úz völgyében őseink sírját gyalázták meg, azok, akik itt Nagykárolyban az ünnepünket akarták botrányba fullasztani, azok az erők ott vannak a parlamentben és ott lesznek, sajnos, továbbra is. Ott lesznek az Európai Parlamentben is és sajnos egyre több önkormányzatban is és azon dolgoznak, hogy mi magyarok ezen a földön jogfosztottak legyünk. Rajtunk áll, hogy lesz-e elég erőnk, akaratunk, összefogásunk ahhoz, hogy meg tudjuk akadályozni őket, aljas céljaik elérésében.
Sokszor a változásnak bennünk kell elkezdődnie ahhoz, hogy sikeresek legyünk. A márciusi ifjak szinte suhancok voltak, amikor kirobbantották a legnagyobb magyar forradalmat. Az akkori bölcsek biztatták őket és ők bíztak Vasváriban, Jókaiban és bíztak az ifjú Petőfiben és nem érte őket csalódás.
Higgyünk mi is a fiatalokban, akaraterejükben, tenniakarásukban és elkötelezettségükben! Az értékeket már beléjük tápláltuk, innen tovább engedni kell őket, hogy a közösségért dolgozzanak”- hangsúlyozta ki Turós Lóránd.
A beszédeket követően kezdetét vette az ünnepi műsor. A látványos, jó zenékkel és mondanivalóval bíró előadásban a kalazancis diákokon kívül, a Rekettye Kulturális Egyesület táncosai és a Kecskeméti Piarista Általános Iskola és Gimnázium énekkara is közreműködött. A színvonalas előadást a Himnusz közös éneklése zárta.


































































































































You must be logged in to post a comment.