A korábbi évek hagyományainak megelelően, idén is Petőfi Sándor mellszobránál gyűltek össze mindazok, akik a nemzeti ünnep alkamálból szervezett eseményeken kívántak részt venni.
Az ünnepi program nyitó részében, Kerekes András szavalatát hallgathatták meg a jelenlévők, majd dr. Hágó Attila Nándor beszéde következett.
„Az ünnepekhez való viszonyunkban elválaszthatatlan szerepet tölt be személyes tapasztalatunk, ismereteink, érzelmeink, értékrendünk. Fontos szerep jut a családnak, a hagyománynak, mely belénk ivódott szüleink, nagyszüleink mesélései alapján. Fontos szerep jut a tanároknak, tanítóknak, akik a tiltások ellenére meséltek nekünk Márciusi Ifjakról, Kossuthról, aradi vértanúkról. Tették mindezt titokban, rendületlenül és örömmel. Megemlékeztek és ünnepeltek, mert szükségük volt rá.
Én ma Önökkel, veletek együtt, ünnepelni jöttem ide, Petőfi színe elé. Nem az elkeseredés, a kiábrándultság, a félelem hangjait kell hallanunk füleinkben, hanem az egység, az elszántság, az ünnep hangját.
Nekünk magyaroknak a szabadságot soha nem adták ingyen. Mindig meg kellett közdenünk érte. Ma sincs ez másként. Mert ha nem is fegyverrel, de más módon próbálnak meg megszüntetni magyar jelképeket, jogokat, szobrokat. Ezeket nem hagyhatjuk szó nélkül! Ma is ki kell állnunk és a nézeteltéréseket félre téve, egységesen kell fellépnünk, hogy megmaradjunk ott, ahová a sors tett le minket, ahol magyarként, a szülőföldünket tudjuk”- mondta Hágó.
A rövid rendezvény koszorúzással zárult. Petőfi talapzatához koszorút, virágot helyeztek:
- Turós Lóránd szenátor
- a Szatmár Megyei RMDSZ tanácsosainak csoportja: Giurgiu-Kovács Mónika, Kinál Márta, Pacz Camelia, Balogh Sándor és Gindele Imre
- a nagykárolyi RMDSZ tanácsosi frakciója
- a Német Demokrata Fórum nagykárolyi tagsága
- a Nagykárolyi Református Egyházmegye nevében: Tolnay István esperes és Balogh Csaba főgondnok
- a Nagykároly-kertvárosi Református Egyházközség nevében: Papp Zsolt főgondnok és Dallos László gondnok
- a Nagykároly és Vidéke Kulturális Egyesület nevében: Vénig Gabriella, Szász Márta és Bart Imre
- a Kaffka Margit Művelődési Társaság nevében: Sróth Ödön és Fándly László
- a Kalazanci Szent József Líceum nevében: Kocsis Aliz igazgatónő és Hadfi Árpád tanár
- a Nagykárolyi Elméleti Líceum nevében: Zsidó Sándor igazgató, Lőrincz Tünde és Lőrincz Szilveszter tanárok
- a Vasile Lucaciu Általános Iskola nevében: Barabás Ildikó és Ghimán Renáta tanárnők
- a Kecskeméti Piarista Általános Iskola és Gimnázium küldöttei
- a Történelmi Vitézi Rend Nagykárolyi Székének képviseletében: Berei Károly és Nagy Levente
- Mold Marius és barátai
- Egyéb tisztelgők.
A rendezvény a Himnusz eléneklésével ért véget.























































You must be logged in to post a comment.