Világszerte egymillió gyerekek imádkozta a rózsafüzért – a Családi Rózsafüzér Egyesület kezdeményezéséhez csatlakozva. A nagykárolyi Kalazanci Szent József Iskolában sem történt ez másképp: több osztályból gyűltek össze a fiatalok, hogy együtt imádkozzanak.
2005-ben indult az a kezdeményezés, amelynek megfelelően október 18-án világszerte egymillió gyermek imádkozta a rózsafüzért. Az Családi Rózsafüzér Egyesület célja: az imádságok segítségével megteremteni a nemzetek békéjét, és arra kérik az imádkozókat, hogy naponta mondjanak el, legalább egy tized rózsafüzért a világ egy országának nyugalmáért. Az egyesületet vezető érsek azt mondta: ez a felhívás megmutatja a fiataloknak, hogy az ima ereje segíthet a világ jobbá tételében, ugyanis azok az emberek, akik imát mondanak másokért, sorsokat változtathatnak meg. Hozzátette: imák nélkül nincs világbéke.
A nagykárolyi felekezeti iskola diákjai is összegyűltek, hogy egységet teremtve imádkozzanak egy nemes célért, amely az egész világot érinti. Ft. Simon Attila lelkivezető és Vinkler Valter hitoktató vezetésével imádkozták el az örvendetes rózsafüzért.
Kocsis Anett