Egyre szebb a Kálvin-központ

Még ebben a hónapban elkészülnek a munkálatokkal.

Jól haladnak a nagykárolyi Kálvin-központ, azaz az új református templom építésével — tudtuk meg ifj. Tolnay István parókus lelkésztől, aki egyben a nagykárolyi kálvinista egyházmegye esperese is. Mindennek ellenére továbbra sem tud időpontot mondani az átadás kapcsán. Mint kifejtette, leginkább a meghívottakon múlik, jelenleg várják a támogatók visszajelzését. Jelenleg a belső bútorzat, így a templompadok, a külső környezet kialakítása zajlik, továbbá a bádogozás, de a hónap végére befejeződnek ezek a munkálatok. Tervezik azt, hogy az új kenyeret az új istenházában áldják meg — egyelőre ennek az időpontja sem bizonyos. A lényeg: egyre szebb a központ — foglalta össze Tolnay István.

2