Nótaszó, táncvarázs, lovasok és napsugár — remélhetőleg idén is nagy sikere lesz a Nagykároly és Vidéke Kulturális Egyesület felvonulással egybekötött szüreti mulatságának. Az alkalom időpontja október 12-e – a hagyománynak megfelelően az első őszies hónap második szombatján tartják a nagy sikerű rendezvényt.
Rég volt az, amikor annyi résztvevő csoportja volt a felvonulásnak, mint tavaly. A szervezők abban bíznak, hogy idén is sokan lesznek. A vidékbeli települések kulturális csoportjai már jelezhetik is a részvételi szándékukat. Az útvonal a korábbiakhoz hasonlatos lesz, azaz az amfiteátrumban gyülekeznek, és még kora délután megkezdődik a felvonulás. Hogy pontosan merre haladnak majd idén, egyelőre nem tudni, több elképzelés is van, akár erről is lehet egyeztetni a szervezőkkel. Tavaly amúgy egész pontosan a tíz településről érkeztek a csoportok. Egy részük még az amfiteátrumban bemutatta a táncösszeállítását. Ezután a nagytemplom felé vonult a sokadalom, onnan a Kaplonyi úton a Zsinór (Ágoston) utcán át érkeztek meg a Szatmári útra. A Fatimia Szűz Mária-templom előtti téren ismét táncok bemutatására került sor, továbbá a katonai emlékmű előtti téren is. A felvonulást bál követi idén is — arról is tájékoztatással szolgálunk majd.

