Csodás környezetben, a Kisvárda melletti Bucka-lakon zajlott a nagycsaládosok idei kirándulása. Az élményről és a táborról, Váczy Mogyorósi Magdi beszámolóját közöljük az alábbiakban.
“Mesés környezet fogadott minket a nagycsaládosok idei táborában, mindenütt csend és nyugalom honolt.
A Rétközi tó is mesés látvány, a partján álló hobbit-lak még inkább azt az érzést erősítette meg bennem, hogy mesevilágba érkeztünk. A gyerekek is megcsodálták a földbe épült kis lakokat, melyeknek színes ajtó-ablakai tetszettek nekik legjobban.
Az ebédet hajókirándulás követett, melyen gyönyörködtünk a hatalmas tavon, később pedig meg is mártóztunk a vizében. A gyerekek fogócskáztak, csocsóztak, pingpongoztak, horgásztak, vagy csak a fűben hemperegtek, mindenki jól érezte magát kicsitől nagyig.
Második nap körbebicikliztük a tavat, s a 20 km-es túra fáradalmait szintén a tóban füröcskélve pihentük ki.
Az utolsó napon a kisvárdai aquaparkban töltöttünk még néhány kellemes órát együtt; ott is megtalálta mindenki a számára legszórakoztatóbbat. Szép helyen, jó társasággal, jó volt együtt lenni!” – foglalta össze Váczy Mogyorósi Magdi.
A nagycsaládosok idei táborát a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCsSz), a Gold T Farm gyógyszertárak, és a Heta Logistik támogatták.
You must be logged in to post a comment.