Házi idősgondozó programot indít a Dél-Nyugat Szatmári Helyi Akciócsoport partnerségben Börvely, Kaplony, Csomaköz és Csanálos községekkel. Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke ma a projektben részt vevő települések vezetőivel találkozott Kaplonyban, ahol sor került a Munkaügyi Minisztériunhoz benyújtandó pályázathoz szükséges partnerségi szerződés aláírására.
Pályázati pénzből finanszírozott, házi idősgondozási program indulhat annak a projektnek az eredményeképpen, melyre négy Nagykároly környéki község: Börvely, Csanálos, Csomaköz és Kaplony önkormányzata nyújtott be finanszírozási igényt, a Dél-Nyugat Szatmári Helyi Akciócsoport révén. A szerződés aláírására kedden kerítettek sort a felek, Kaplony község polgármesteri hivatalában.
“1.147.000 lej annak a pályázatnak az összértéke, melynek eredményeképpen házi idősgondozásra nyílna lehetőség helyileg, a kedvezményezett otthonában”- nyilatkozta Tóga Gergő, a Dél-Nyugat Szatmári Helyi Akciócsoport menedzsere.
“A teljes összegből 1.032.000 lej vissza nem térítendő pénzalap. A pályázatban részt vevő községekre háruló önrész pedig a teljes összeg 10 százaléka, mely a négy pályázó önkormányzat között oszlik meg, a település méretének és a gondozottak számának függvényében.
A pályázat révén létrehoznak egy adminisztratív központot, melynek székhelye Börvelyben lesz, s ahol a negyven szépkorú gondozott személyhez kapcsolódó ügyeket intézik majd. Irodai munkavégzés zajlik majd itt, illetve raktárként is üzemel majd a létesítmény. A negyven személy gondozása otthon történik, s ezzel 18 új munkahely teremtődik. A pályázat lefutási ideje 14 hónap”- magyarázta Tóga Gergő.
A pályázatot a napokban nyújtják be a Dél-Nyugat Szatmári Helyi Akciócsoport képviselői és sikeres pályázás esetén, várhatóan már idén ősszel beindulhat a program.
A pályázat benyújtásához szükséges szerződés aláírásának procedúráján Kaplony részéről, Megyeri Tamás Róbert polgármester, Börvely részéről, Kiss Zoltán polgármester, Csanálos községből, Schupler Tibor polgármester, míg Csomaközről Schwarczkopf János polgármester vett részt. Az eseményen részt vett Szatmár Megye Tanácsának elnöke, Pataki Csaba is, aki üdvözölte a kezdeményezést és sok sikert kívánt a projektben részt vevő önkormányzatoknak.
“A Szatmár Megyei Tanács számára kiemelten fontos a szociális programok támogatása. Külön öröm számunkra, hogy nemcsak a nonprofit szervezetek, de a Kistérségi Társulások is kiveszik a részüket a szociális ellátás ezen területéből, mellyel most olyan hiánypótló kezdeményezés indul, amivel számos, vidéki idős ember számára lesz elérhető az otthoni gondozás”- mondta Pataki Csaba.
A Dél-Nyugat Szatmári Helyi Akciócsoport a mostani programhoz hasonló jellegűt már sikeresen működtet Mezőpetri, Mezőterem, Piskolt és Érkávás településeken.
You must be logged in to post a comment.