Szeptember 3-án szervezik meg halfesztiváljukat a mezőpetriek. A község vezetése pályázati pénzből szervezi az eseményt, mely során főzőverseny, vetélkedők és kulturális programok kerülnek lebonyolításra. A rendezvény sztárvendége a Bikini együttes lesz.
A Halfesztivál helyszínéül a község szabadidőközpontja szolgál majd. A programok 10.00 órakor kezdődnek a főzőversennyel, ahol a nevezők halból készítenek majd különböző finomságokat.
A rendezvény hivatalos megnyitójára 13.00 órakor kerül sor, majd kulturális program következik.
A Halfesztiválon az érdeklődők megismerhetik a halmi Mik pincészet minőségi nedűit is, majd a nap további részében gyerekfoglalkozásra is sor kerül, a Kaplonyi Szivárvány Egyesület jóvoltából. Ezzel párhuzamosan a felnőttek, Bertici Kinga konyhai trükkjeit ismerhetik meg.
Kulturális programok zajlanak a színpadon: fellépnek a Mannerchor tagjai, illetve a Kastélylakók formáció előadói.
A nap lezárásaképpen a Bikini együttes koncertjére kerül sor 19.00 órától, majd ezt követően Halászbállal ér véget az egészsnapos programsorozat.
You must be logged in to post a comment.