A hétvégén Pusztai József kaplonyi születésű, A ligás játékos emléke előtti tiszteletadás jegyében rúgták a bőrt a vidék fiataljai. A Kaplonyi AS első alkalommal szervezte meg az emléktornát.
Az egyesület amúgy a következő hétvégén ismét focitornát tart, mégpedig falubajnokságot. Reményeik szerint a mostani emléktornát sikerülni fog évente megszervezniük.
A kétnapos tornára érkeztek csapatok Erdődről, Szaniszlóról, Tasnádszántóról, Vetésről, Csomaközről, Kálmándról, illetve természetesen Kaplonyból. A Kálmándi Schwaben és a Kaplonyi AS 2-2 csapattal képviseltette magát, de Kaplony képviseletében a Furtuna fiataljai is megmutatták a tudásukat.
Nagyon jó hangulatban teltek a mérkőzések, eredményes és tapasztalatokban gazdag 2 napot tudhat maga mögött minden résztvevő. Természetesen a szervezők érmekkel és serlegekkel jutalmazták a legjobbakat. Idén a gólkirálynak járó trófeát Pintea Martin vehette át, míg a legjobb játékosnak Bákai Mátét, legjobb kapusnak pedig Stan Dávidot választották. Kimagasló teljesítményéért pedig Fischer Péter vehetett át különdíjat.
A harmadik csapatnak járó serleget és érmeket a vetésiek vihették haza, a döntőben pedig a Kálmándi Schwaben 2 csapata feszülhetett egymásnak. A kettes számú alakulatnak „jött ki jobban a lépés”, így ők állhattak a képzeletbeli dobogó legfelsőbb fokára.
A szervezők ezúton is köszönik a támogatást Szilágyi Istvánnak, a Megyei Labdarúgó-szövetség elnökének, illetve a Kaplonyi Polgármesteri Hivatalnak.
Czumbil Valter


You must be logged in to post a comment.