A fenti mondat egy fizikatanártól sokkal érdekesebben hangzik. Zsidó Sándort, a nagykárolyi Elméleti Líceum igazgatóját az egyik tizedikes osztályban értem el, ahol elvegyült a diákok között.
– Mi újság az iskolában?
– Hát, tanítunk. Röviden ennyi, tanítunk.
Tehát (kicsit komolyabban) a tanítás megy, tantárgyversenyes időszak van, várjuk az eredményeket, az eddigiek elég jók. A nyolcadik osztálynak volt szimulálás, most várjuk a március 7-8-9-ét, amikor a tizenegyedikes és tizenkettedikes diákok tanúbizonyságot tesznek tudásukról, román, magyar nyelv, matematika, történelem, illetve szaktól függően választott tantárgy vizsgáin. Röviden ennyi az újság.
– Milyenek a mai fiatalok? Van-e különbség köztük és a régi diákok között?
– Személy szerint semmi bajom nincs velük. Kevesebbet tanulnak, lényegesen kevesebbet. A magaviseletükkel –személy szerint úgy érzem – nincs probléma, nem is volt, és úgy érzem, nem is lesz. Jól nevelt gyermekek járnak ebbe az iskolába, én azt tudom mondani, még ha nem is tanulnak százszázalékosan minden órára. De a szint az esett, azt meg kell mondani, nem csak fizikánál, hanem más tantárgyaknál is. 10-15 évvel ezelőtt végzett diákok lényegesen nagyobb tudással hagyták el az iskolát. Másabb időket élünk, talán ez a probléma.
– Mi a tanár úr kedvenc fizikás vicce?
– Az egy Volt. (Az osztályteremben hatalmas nevetés tört ki, ugyanis az egy voltos viccet minden diák ismeri. Erről azt kell tudni, hogy az áramerősség és a szüzesség mértékegysége egyaránt az egy Volt.) Még rengeteg vicc van a fizikával és az erőszakkal, de nem akarunk senkit sem elijeszteni. Ez egy jó vicc. Ide kell édesgetni a diákokat a tömény erőszakhoz.
– Készülnek a diákok a próbaérettségire? Mennyire veszik komolyan?
– Én remélem, hogy készülnek. Úgy vettem észre, hogy most, mióta az idő szorít. Személy szerint a 12. B osztályt tanítom, és látom rajtuk a stresszt, bizony rájöttek arra, hogy itt van a küszöbön a vizsga, és komolyan leültek tanulni. Merek bízni abban, hogy az eredményeik tükrözni fogják a tudásukat. Az igazság az, hogy ezzel a szimulálással én egyetértek. Picit másképp csinálnám, szombaton kellene bejönni, hogy az iskolában teljes csend legyen. De egy jó dolog, mivel a diákjaink felmérhetik azt, hogy hogyan is állnak ők az érettségi előtt körülbelül három hónappal. Mindenképp pozitívum ez a szimulálás.
– Hány diák van az iskolában?
– Most a nyolcszázhoz közelítünk.
– Nagy az érdeklődés az iskola iránt?
– Meglátjuk a beiratkozásnál. Tudni kell, hogy most már Tasnádról és környékéről is egyre több diák jön hozzánk. A múltkor számoltam össze – Tasnádról és környező falvaiból – mindkét tagozaton összesen 59 diákot. Mondhatom azt, hogy érdeklődnek az iskolánk iránt.
– A tanár úrnak van valamilyen köze az Erasmus+ projekthez?
– A papírokat én írom alá. Voltam én is velük egy helyen. Tudni kell erről, hogy benne van Spanyolország, Franciaország, Belgium, Olaszország, Görögország és Románia. Én is voltam Belgiumban egy hetet Mențiu Gabriella tanárnővel és négy diákkal, akik beszélik a francia nyelvet.
– Szokta olvasni az Anzikszot?
– Igen. A véleményem röviden az, hogy kell egy ilyen tájékoztató jellegű újság a nagykárolyiaknak. Meg vagyok elégedve a cikkekkel, hitelesek, visszaadja a valóságot anélkül, hogy az olvasó helyett gondolkozna, ugye, nem erőltetünk véleményt az olvasóra. Ilyen kell legyen egy újság, hogy tényeket közöl. Utána pedig mindenki a saját véleményét formálja.
– Mi a véleménye a késői érettségiről?
– Személy szerint reformálnám az érettségit. Az első dolog az lenne, hogy hét vagy napba kellene összesűríteni úgy, hogy elhagyni a szóbeli érettségiket. Megkezdeni egy hétfői nap a román írásbelivel, egy nap szünet, magyar írásbeli, egy nap szünet matek és történelem, egy nap szünet után pedig a választott tantárgy, és be is lehetne fejezni az érettségit. Ez a saját véleményem, hogy el van nyújtva, ami nem egy jó dolog. Abban egyezzünk meg, hogy egy érettségin keresztülmenni stresszel jár. Ezt a stresszt, ha lehet, le kell rövidíteni, nem pedig elnyújtani.
– Az iskolán belül lesz valami esemény?
– Most füvesítünk az épület és a tornaterem mellett. Benne vagyunk egy Kaufland-projektben, amibe ez az osztály is besegített (10. D), és ha benne leszünk az első százban, akkor tetemes összeget nyernénk, amivel az iskola felszereltségét „tuningolni” tudnánk. Tehát tudnánk vásárolni, különösen a számítógépekre gondolok itt, de ne álmodozzunk, mert gravitációt érző ember vagyok. De elég jól teljesítettünk pontszámban, aztán eldől, hogy benne leszünk-e az első százban.
– Nagyon szépen köszönöm!
– Én is köszönöm, hogy nyilatkozhattam.
Berei Csenge Bernadette
