Hangverseny-előzetes

2019. 01. 24.

A szatmári Dinu Lipatti Filharmónia január 30-ai nagykárolyi koncertjén két olyan zeneszerzőnek a versenyművét mutatja be, akik nemcsak kortársak voltak, hanem a kölcsönös tisztelet és barátság is jellemezte kapcsolatukat. A XIX. század második felében éltek és alkottak mindketten. Az egységes Európa polgárai voltak, csakhogy azt akkor Monarchiának nevezték.

Johannes Brahms volt az idősebb (1833 Hamburg–1897 Bécs). A d-moll zongoraverseny első nagyzenekari műve, több évig érlelődött a zeneszerző műhelyében. A bemutató 1859-ben volt Lipcsében a szerző zongorajátékával. „A mű bátor és merész bevezetése, nagyszerű, dacos, máig torokszorító témájával, óriási tehetség érkezését jelezte. Túl sok előadásra nem lehetett számítani, mert a darab túl nehéz, túl igényes, túl nagy volt, szellemileg túl megerőltető… A művet ritkán tűzték műsorra és csak az 1950-es években lett az egyik legnépszerűbb zongoraverseny” (Harold C. Sconberg – A nagy zeneszerzők élete, 299–300. old.) Igényes mű, zenekart és zongoristát is kemény erőpróba elé állít. A zongoraszólamot a 39 éves bukaresti születésű, de Berlinben élő Cătălin Șerban szólaltatja meg.

A műről részletesebb ismertetőt a következő internetes oldalon találnak:

komoly-zene.blogspot.com/2017/11/johannes-brahms-d-moll-zongoraverseny.html

Antonín Dvořák (kiejtés: dvorzsák) (Nelahozeves, 1841. szeptember 8. – Prága, 1904. május 1.) az úgynevezett cseh nemzeti iskola egyik képviselője (Smetana mellett). Parasztcsaládból származott és zenéjének erős paraszti vénája van. Éppen ez az ereje, s egyben a gyengesége. Dvořák távol állt korának kifinomult, intellektuális zeneszerzőitől, s forradalmárnak sem lehet nevezni semmilyen szempontból. Tisztelte a klasszikus formákat (ez egyébként Brahmsra is mondható), primer emocionális színekben gondolkodott, s az életet csodálatosnak és egyszerűnek látta. (Hat gyermeket nevelt fel!) Ez volt a jelszava: „Isten, haza, szeretet.” (milyen furcsán cseng ez a mai Európában!)

A h-moll gordonka (cselló) versenyt Amerikában komponálta, ahol három évet töltött meghívásra, a New York-i Konzervatórium művészeti igazgatójaként. Az Újvilág-szimfónia és az Amerikai vonósnégyes árnyékában született csellóverseny „nem viseli magán a tengeren túl megismert zenei kultúra és dallamvilág ismertető jegyeit.” A budapesti közönség először 1899. december 20-án halhatta a művet a szerző vezényletével, annak a csellóművésznek az előadásában (Hanus Wihan), akinek a „vonója alá” született ez a versenymű. A Pester Lloyd másnapi számában megjelent elemzés kiemeli „milyen jól játszható, mennyire hangszerszerű, milyen virtuóz, máskor pedig melankolikusan lírai a szólista szólama, így a művésznek ideális és hálás feladatot jelent ahhoz, hogy minden oldaláról bemutassa művészetét.” Reméljük, a szerdai koncert fiatal csellóművésze, a Chișinău-Kisjenői (Moldovai Köztársaság) Constantin Borodin élni is fog a mű nyújtotta lehetőségekkel.