Katasztrófa esetén használatos úgynevezett műveleti központok létrehozását határozta el a Szatmár Megyei Sürgősségi Helyzetek Országos Bizottsága. Szatmár megye földrengés szempontjából leginkább veszélyeztetett települése Nagykároly.
Úgynevezett műveleti központ létrehozását döntötték el egy szerdán megtartott tanácskozáson. A katasztrófavédelmi hatóságok egy elsődleges nagykárolyi központot a Kaplonyi úton lévő hajdani laktanyában alakítanák ki, míg a másikat, a tartalékot pedig Mezőpetriben, az ottani sportcsarnok, szabadidőközpont közelében.
Kovács Jenő nagykárolyi polgármester elmondta ennek kapcsán, hogy éppen ma, csütörtök délután fognak egyeztetni a nyírbátori önkormányzat vezetőivel. Az immár Románia által irányított határ menti együttműködési lehetőségekről ejtenek szót. Egyelőre a RO–HU-program részletei nem ismertek, mindösszesen tervezetek jelentek meg, de Nagykároly mindenképpen igyekszik támogatásra szert tenni egy polgári védelmi központ kialakítására. Jobb az elővigyázatosság alapon… Mint megtudtuk, mindenképpen folytatnák azt, ami korábban is jól ment. Ennek a jegyében a turizmusra fektetnének hangsúlyt, a két város idegenforgalmi potenciáljának hatékonyabb összekapcsolását is szeretnék. Hasznos lehetne valami közös projekt a Sárkányfürdővel – a kastély látogatói elmennének oda, illetőleg az ott üdülők jönnének ide. Kulturális téren is lehetne közösen pályázni…
A tárgyalásokon egyébként részt vesz Veres János korábbi magyarországi pénzügyminiszter. A nyírbátori születésű politikus-üzletember ugyanis elkötelezett híve a két közeli település, a két testvérváros együttműködésének.



You must be logged in to post a comment.