Határtalanul! kirándultak

A nagykárolyi Elméleti Líceum 40 tanulója és 3 kísérőtanára (Lőrincz Szilveszter, Lőrincz Tünde és Ludescher-Donca Annamária) április 16–19. között részt vettek a Határtalanul! pályázat keretén belül egy magyarországi kiránduláson. Szervező: Lőrincz Szilveszter zenetanár.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett Határtalanul! program Együttműködés gimnáziumok között című pályázati felhívásban az enyingi Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola által benyújtott Hazajáró II. című projekthez a nagykárolyi Elméleti Líceumot kérték fel partnerintézménynek.

A pályázati programnak megfelelően az Elméleti Líceum diákjai több nevezetességet látogattak meg. Első nap a Fejér megyei Velence melletti kilátót és a Velencei-tavat, majd Pákozdon a katonai emlékparkot, Székesfehérváron belvárosi sétát tettek idegenvezetővel. A szállás és étkezés az Enying-Kabókapusztai Lovastanyán volt.

Második napon Siófokon a kikötőt és a belvárost tekintették meg, majd a Tihanyi Apátságban tettek egy rövid sétát. Ezután Veszprémben belvárosi séta következett.

Harmadik napon megismerkedtek Enying történelmével – ezt a település polgármester mesélte el –, a dégi Festetics-kastélyt és környékét látogatták meg, majd Kabókapusztán számos szabadtéri programban vettek részt, így lovaglás, íjászat, labdajátékok, csónakázás, sporttevékenységek, este pedig tábortűz.

Utolsó napon Budapesten a Citadellát, a Budai várat és a Hősök terét nézték meg a diákok és kísérőik, mely után élményekkel gazdagon tértek haza Nagykárolyba.