Hegedűt adományoztak a roma gyerekeknek az Ady Endre Társaság tagjai

Három fontos projekt helyszínéül is szolgált a Stella Maris Integrációs Központ csütörtökön. Ünnepségre, ajándékozásra és közös bográcsozásra is sort kerítettek a játék és mese mellett az alkalomra érkezettek.

Sokéves hagyományt folytatva, minden évben megünneplik a Nemzetközi Roma Napot az integrációs központban. Mivel az idei időpont, pont a húsvéti ünnepi időszakra esett, elhalasztották azt, egy későbbi dátumra.

Április 8-áról, április 27-re halasztottuk el a Roma nap megünneplését, s ezzel párhuzamosan zajlott nálunk a BBTE szatmárnémeti tanítóképzős hallgatóinak szakmai gyakorlata, valamint az önkormányzat szociális felzárkóztatást célzó programja is. Ezekhez a rendezvényekhez kapcsolódóan érkeztek vendégségbe hozzánk a szatmárnémeti Ady Endre Társaság művészei – Méhes Kati, Tóth-Páll Miklós és Péter Attila Zsolt -, akik nem jöttek üres kézzel: négy hegedűt és egy drónt ajándékoztak a központnak. Nagyon hálásak vagyunk nekik és minden vendégünknek és köszönjük, hogy eljöttek hozzánk, hogy velünk ünnepeljenek. Köszönjük Kardos Melindának és a Szatmárnémetiből érkezett egyetemistáknak hogy kíváncsiak voltak ránk. Köszönjük a „Noi Orizonturi” Alapítványnak, hogy partnerek az „Iskola mindenkinek” elnevezésű programunkban, amely a nagykárolyi 3-as számú óvoda partnerségével, Buzura Berar Nela igazgatónőnek az irányításával zajlik. Külön köszönöm Godzsa Zsolt, megyei tanácsosnak, hogy részt vett az eseményünkön, a csomaközi Dano Péternek pedig a finom bográcsos alapanyagainak a biztosítását és elkészítését”- mondta Hompoth Mária, az integrációs központ vezetője.

Az Ady Endre Társaság vezetője, Tóth-Páll Miklós a nagykárolyi születésű, világhírű cigány hegedűművészről, Ruha Istvánról beszélt a gyermekeknek. Arra biztatta őket, hogy tanuljanak, hogy muzsikáljanak, hiszen soha nem lehet tudni, kiben rejtőzik a Ruha Istvánéhoz hasonló tehetség.

Ennek a tehetségnek a kibontakoztatására teszünk most kísérletet ezzel a hangszeres adománnyal, illetve annak a lehetőségnek a biztosításával, hogy a nyáron megszervezésre kerülő, Ruha Istvánról elnevezett zenei táborba a Stella Maris Központ néhány gyermekét is várjuk majd”- mondta Tóth-Páll Miklós.

Méhes Kati művésznő egy cigány népmesét olvasott fel a gyermekeknek, míg Péter Attila Zsolt színművész a „Légy jó mindhalálig” című előadás egy dalát énekelte el a jelenlévőknek. A művészek produkcióját és az ajándékokat is hálával fogadták a központ tanulói.

A délután az udvarban készült bográcsos elfogyasztásával, játékkal és nevetéssel folytatódott. A szervezők mindenkinek köszönik a részvételt.