Hompoth Panni: „Értékelni az apró mosolyokat”

Szakmájának szépségeiről, illetve kihívásairól beszélgettünk Hompoth Panni gyógypedagógussal, akihez minden aprónak tűnő problémával bátran fordulhatnak a szülők, hiszen minden kis mosoly megörvendezteti.

Napjainkban nagyon komoly információmennyiség zúdul az emberekre minden áldott nap, melyekből sokszor nagyon nehéz kiszűrni a valós, hiteles tartalmakat. Az internetnek köszönhetően bármely szakterülettel kapcsolatban találhatunk hasznos, és kevésbé használható információkat, melyek gyakran félrevezetik a keresgélőt. Így van ez a napjainkban igen sok szülőt foglalkoztató korai fejlesztéssel, a gyógypedagógia különböző területeivel kapcsolatban is, mely témában szintén sok tévhit kering a köztudatban. A gyógypedagógusi munkáról, annak szépségeiről és kihívásairól kérdeztük Hompoth Pannit, aki fiatal kora ellenére, komoly szakmai tapasztalattal rendelkezik.

Gyógypedagógusként dolgozol, kérlek meséld el hol végeztél, és miért pont ezt a szakmát választottad?

Kolozsváron végeztem, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Gyógypedagógia szakán 2013-ban, annak ellenére, hogy a középiskolában matematika-informatika szakos voltam. Mindig is szerettem a reál tantárgyakat mégis a gyerekek, így a velük való foglalkozás iránti vágyam alapján választottam szakmát magamnak. Gyerekkoromban már mondták, hogy biztos egy focicsapatnyi gyerekem lesz, s átvitt értelemben sokkal több lett annál. Azt hiszem nem túlzás azt mondanom, hogy száznál is több aprósággal foglalkoztam eddig, és mindegyiket a gyermekemnek hívtam. Ha arról kellene beszélnem mi motivál leginkább, azt mondanám: nagyon szeretem a gyerekeket.

Azok számára, akik nem látnak bele közelebbről, kérlek meséld el pontosan mi a munkád, mit csinál egy gyógypedagógus?

Igazság szerint, az egyetemi képzést megelőzően nekem is kicsit leegyszerűsített képem volt a gyógypedagógusokról: sérült gyerekekkel és családjukkal foglalkoznak… ezt gondoltam én is, míg sok esetben szembesültem azzal, hogy ezt a szakmát többen összekeverik a gyógytornászok munkájával is. A két terület nem áll egymástól nagyon távol, mégis sokban különbözik egymástól. Sokkal szerteágazóbb a szakma, minden attól függ, hogy milyen szakirányt választ magának a gyógypedagógus. Lehet ugyanis logopédus, fejlesztő pedagógus, terapeuta, mozgásfejlesztő, korai fejlesztő, pedagógus (óvónő, tanítónő) stb., és persze a legtöbb esetben nem hivatalos családterapeuta. Amióta volt szerencsém Budapesten is tanulni, leegyszerűsítve azt mondhatom, hogy egy gyógypedagógus a gyerekek/felnőttek megfelelő fejlődésével foglalkozik, és mindennel, ami ezzel kapcsolatos (az igen elterjedt szemlélettel ellentétben nem csak sérült személyekkel, hanem bárkivel, akinek az említett területek valamelyikén fejlesztésre van szüksége).

Úgy tudom főként gyerekekkel foglalkozol, milyen korosztállyal? Mik a tapasztalataid, általában milyen problémával fordulnak hozzád a szülők?

Igen, én csak gyerekkel foglalkozom, közvetetten kapcsolatban álluk a családtagjaikkal is. Inkább a kisebb korosztály fejlesztésével foglalkozom, mind a tanügyi, mind pedig a magán szférában. Jelenleg egy speciális óvodában (Centrul Școlar Pentru Educație Incluzivă) vagyok óvónő, és emellett egy nagykárolyi cégnél, a Kinetomob Terápiás Központnál dolgozom mozgásterapeutaként. Három hónapos korosztálytól foglalkozom vizsgálattal és fejlesztéssel, de sajnos az a tapasztalatom, hogy a szülők jóval később jelentkeznek, mint ahogy kellene, pont amiatt a tévhit miatt, hogy a gyógypedagógus csak sérült gyerekekkel foglalkozik. A valóság ezzel szemben az, hogy nem, egy egészséges gyerek fejlődését is fontos szakemberrel megbeszélni, és tanácsokat kérni, ugyanúgy, ahogy például a háziorvoshoz vagy a fogorvoshoz is eljárunk rendszeres ellenőrzésre. A problémák teljesen változóak, van amivel tudok foglalkozni, s olyan is, amiben csak tanácsot adhatok, vagy tovább küldhetem az illetőt egy másik szakemberhez.

Mennyire fontos a te területeden a korai felismerés? Milyen korban lenne ideális felmérésre vinni a gyerkőcöket?

– Szakemberként az a véleményem, hogy a legfontosabb a korai felismerés, mert rengeteg múlik azon, hogy mikor kerül a gyerek és ezáltal a család is szakemberhez. A fejlesztés és a fejleszthetőség teljesen más egy 1-3 éves gyereknél, mint például egy 4-5 éves gyereknél, akiknél már kialakultak a berögzült viselkedésformák, s amiken nehezen lehet utólagosan változtatni. Nem beszélve arról a tényről, hogy 7 éves korig érik az idegrendszer, addig „átszervezhető”, utána már nagyon nehéz látványos eredményeket elérni.

Melyek azok a jellegzetes problémák, tünetek, amelyek esetén mindenképpen ajánlott, hogy egy szakember is lássa a gyermeket?

Erre nagyon egyszerűen válaszolok, ha bármilyen kérdése van a szülőnek gyermeke fejlődésével kapcsolatosan keressen egy szakembert, gyógypedagógust, pszichológust, gyerek neurológust, és bátran kérdezzen, kérje ki a szakvéleményét.

Mennyire nyitottak, befogadóak a szülők, illetve mennyire együttműködőek a gyerekek? Egyáltalán mekkora igény van egy kisvárosban gyógypedagógusra?

Szerencsére változik a szülői hozzáállás, nem „félnek” már tőlünk, és viszonylag hamar elindul a szülő, ha valami kételye van a gyermeke fejlődésével kapcsolatosan. Emellett azonban fontos megjegyeznem, hogy még mindig nem elég hamar történik meg a szakember bevonása. Muszáj megint a fogorvosi példát felhozzam, ahova szintén nem egy kis szuvasodásnál indulunk el, hanem még azelőtt, a probléma megelőzése miatt. Ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy amikor elvégeztem az egyetemet nem gondoltam volna, hogy ennyire keresett lesz egy gyógypedagógus. A megnövekedett érdeklődést én annak tudom be, hogy a tájékozottabb szülők száma növekedett, nem pedig a segítségre szoruló gyermekeké.

Mit szeretsz a legjobban a munkádban, illetve van-e valami, ami kihívást, nehézséget jelent számodra?

Minden egyes gyermek kihívást jelent számomra, minden gyerek más, és teljesen más jellegű foglalkozásra is van szükségük, én pedig pont ezt szeretem a szakmámban: amikor egy gyerek és családja bejön hozzám, elindulunk együtt a közös felfedezés útján.

Ha pályakezdő fiatalokra gondolunk kiknek ajánlanád ezt a szakmát?

Azoknak a fiataloknak ajánlom a gyógypedagógusi hivatást, akik szeretnek emberekkel foglalkozni, segítőkészek és kíváncsiak rájuk, s még inkább talán azoknak, akik szeretik a kihívásokat, a spontaneitást, a kreativitást. Legfőképpen pedig azoknak, akik tényleg értékelik a szívből jövő, apró mosolyokat.

Bagossy Andrea

Megjelent a Nagykároly és Vidéke térségi hetilapban