Tanuszodát építtet Szatmárnémetiben a fejlesztési minisztérium

A Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért felelős Minisztérium jóváhagyta: tanuszoda épülhet Szatmárnémetiben. A szükséges, 12,7 millió lej értékű finanszírozást, az Országos Befektetési Vállalaton keresztül, a szaktárca biztosítja – jelentette be Cseke Attila.

„Az RMDSZ olyan településeket fejleszt, ahol jó élni. Minden befektetés, korszerűsítés a szülőföldön való boldogulást segíti elő” – nyilatkozta a miniszter.

Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere elmondta: „az elmúlt időszakban bebizonyosodott, mennyire fontos a gyermekeink egészséges nevelése. Akik ifjú éveikben sportoltak, sokkal ellenállóbbak bármilyen betegséggel szemben. A tanuszoda építése ezért is rendkívül fontos számunkra, hiszen nemcsak a szatmárnémeti diákok, hanem a megye minden diákja és úszója lehetőséget nyer ezáltal a sportolásra. Egy hiánypótló beruházás, amelynek megvalósítása az RMDSZ munkájának eredménye”.

A tanuszodában egy 25×12,5 méteres, 1,2-1,8 méter mély edzőmedence lesz, mellette öltözővel, mosdóval és zuhanyzóval, elsősegélynyújtó ponttal. Az uszodában egyszerre két osztály, legtöbb 65 diák tanulhat úszni, az órák után és hétvégén pedig a város minden polgára hasznát veheti az új sportlétesítménynek.

Forrás: rmdsz.ro