Visszatér a #NapokNagykárolyban (#VisitCarei) elnevezésű kezdeményezés, és számos programot tartogat a nyári időszakra vonatkozóan, azzal a céllal, hogy virágzóvá tegye a város turisztikáját.

A Kulturális Turizmust Népszerűsítő Alapítvány ennek érdekében ismét elindítja a #NapokNagykárolyban kezdeményezés ötödik kiadását, remélve, hogy a kedvezményes ajánlatokkal még több turistát sikerül a városba csábítani.
A program révén számtalan kedvezményre jogosító akcióval igyekeznek a városba ellátogató turisták kedvében járni.
A kezdeményezéssel az a cél, hogy az idén nyáron Nagykárolyba érkező látogatók minél teljesebb élményben részesüljenek.
A programban együttműködik a Gróf Károlyi Idegenforgalmat-népszerűsítő Központ, a nagykárolyi önkormányzat, valamint a város kulturális intézményei, illetve több vendéglátóipari egység is.
Fontos tudnivaló, hogy a „NapokNagykárolyban” elnevezésű akció ingyenesen vehető igénybe.
A program 2025. július 1-én startol el, a Nagykárolyi Városi Strand a StrandCarei megnyitásával.
A program révén, azok a turisták, akik legalább egy éjszakát töltenek a programban részt vevő egyik szálláshelyen, a következő előnyöket élvezhetik:
1. Partner szállodák:
– L’Art Hotel Carei
– Hotel House of Charles
– Motel Vraja Viilor (Szőlő Varázsa Motel)
– Nagykárolyi Strand Kemping
2. Vonzó kedvezmények azon kávézókban és éttermekben, amelyek válaszoltak és elfogadták a VisitCarei által tett együttműködési javaslatot.
– L’Art Bistro: 10% kedvezmény
– Table of Charles étterem: 10% kedvezmény
– Voyage étterem: 10% kedvezmény
– Pizzeria Grande étterem: 10% kedvezmény
– Victoria Coffee House: 10% kedvezmény
– TIMES Coffe: 10% kedvezmény
– Magnólia étterem: 10%-os kedvezmény
3. Ingyenes belépés/egy személy számára a Castelul Karolyi Carei Károlyi-kastélyba és 20% kedvezmény a StrandCarei termálfürdőbe történő belépéskor.
4. Kedvezmények üzletekben:
– Károlyi-kastélyban található Magazin de suveniruri Carei – Souvenir bolt Nagykároly ajándékbolt: 20% kedvezmény
5. Lovaskedvezmény
Lovaglások a park lovardájában Equus Lovasegyesület és Hostel – Nagykároly(Equus Egyesület, kizárólag előzetes foglalás alapján, a rendelkezésre álló helyek számának függvényében).
6. Borkóstolásra és vásárlásra jogosító kedvezmények
Jugrestan Pincészet: 10% kedvezmény 1 üveg bor vásárlása esetén, 20% kedvezmény 2 üveg bor vásárlása esetén és 30% kedvezmény 3 vagy több üveg nagykárolyi bor vásárlása esetén
7. Vonzó kedvezmények extra tevékenységekre:
– Fit Force finess terem: 15% kedvezmény egyfitnesz foglalkozásra
– Lucky 10 Bowling: 20 RON/óra/menet kedvezmény az árból
*csak egy kód/óra használható
Hogyan is működik a #NapokNagykárolyban program?
1. A szállást kínáló vendéglátóhelyek tájékoztatják és nyilvántartásba veszik azokat a turistákat, akik szeretnék kihasználni ezeket a kedvezményeket. A regisztrációt követően átadnak a vendégnek egy – a kedvezmények igénybevételére feljogosító kártyát, amelyet csak egyszer lehet használni / a tartózkodás / vagy adott helyszín esetében, a kártyán szereplő QR-kód beolvasását követően.
2. Annak érdekében, hogy ingyenes hozzáférést kapjon a vendég a Károlyi-kastélyban vagy 20 százalékos kedvezményt kapjon a termálmedencénél, esetleg a programban részt vevő egyéb vendéglátóipari egységeknél, a turista a recepción bemutatja a kapott kártyát. A személyzet a bejáratnál ellenőrzi a turista által bemutatott kártyát. A kártya csak egyszer használható és nem ruházható át.
Kötelező feltételek a kedvezmények igénybevételéhez:
1. A vendégnek legalább egy éjszakát a VisitCarei partnerszállodáinak valamelyikében kell eltöltenie. Azon szállodákra érvényes az ajánlat, amelyek aláírták az együttműködési megállapodást a Kulturális Turizmust Népszerűsítő Alapítvánnyal.
A kampány időszaka: 2025.07.01 – 2025.09.15.
Eddig 4 nagykárolyi szálláshely, egy könyvesbolt, egy szuvenírbolt érdeklődött a kampányban való részvétel iránt, valamint hét étterem / kávézó, egy egyesület, egy helyi bortermelő, egy fitneszterem, valamint egy bowlingterem és egy szemészeti klinika.
FONTOS Ezúton is felkérjük azon vendéglátóipari egységek képviselőit, akik csatlakozni kívánnak a projekthez, hogy lépjenek velünk kapcsolatba a promovare.carei@gmail.com emailcímen.
A kampány további népszerűsítő akciókat foglal majd magába, a helyi önkormányzat kezdeményezésére, amelynek célja a város idegenforgalmának népszerűsítése.


You must be logged in to post a comment.