26.8 C
Nagykároly
2026. 09. 03.

Ilyenek lesznek a károlyi utcák

Mind látványosabb, mind jobban észlelhető, miként is fognak a nagykárolyi utcák kinézni a jövőben. Kovács Jenő polgármestert kérdeztük ennek kapcsán.

„A Kaplonyi út az első olyan utca, amelyet a Mobilitás 2-nek nevezett projekt keretében újítunk fel. A járdákat, a zöldövezeteket, továbbá a kerékpáros szakaszt. A fákat már elültették, folyik, sőt, már a vége felé vannak a fűmag vetésével. Ugyan most nem szabad sétálni, de aki arra lakik, láthatja, hogy milyen szép. Nos, ilyen szép lesz, vagy talán még szebb a többi nagykárolyi utca is! Persze csak szép sorban, ahogy sorra kerülnek” – mondta az elöljáró.

Hozzátette: „megnyugtatnám a nagykárolyiakat, hogy mindenhol, szerte az országban dolgoznak az építkező cégek. Minden rosszban van egy kis jó. Most, hogy a főutat újítjuk, annak köszönhetően is haladnak jól a kivitelezők, hogy kisebb a forgalom. Ha nem jön közbe valami, akkor május végéig le lesz aszfaltozva az Ágoston utcától az ortodox templomig a főút. Én ennek nagyon örülök, és bízom abban, hogy akkorára már szabadon járhatunk az utcákon. A járvánnyal kapcsolatosan továbbra is azt mondom: maradjunk otthon, próbáljuk betartani a higiéniai előírásokat, ez a legtutibb módszer az egészségünk megóvására!”

M. T. R.

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading