Ismerje meg a Nagykároly és Vidéke-díj idei jelöltjeit

Négy évvel ezelőtt került átadásra első alkalommal a Nagykároly és Vidéke-díj, a Nagykároly és Vidéke Kulturális Egyesület kezdeményezésére. Minden évben az olvasók döntenek arról, ki legyen a díjazott. Az idén is olyan személyek a díj várományosai, akik meghatározó szerepet töltenek be a vidék kulturális életében. Ábécé sorrendben mutatjuk be az idei jelölteket. Ma, Schuller Helmutot.

Schuller Helmut berei száramzású tubaművész és rézfúvós-oktató. Jelenleg a Dinu Lipatti Állami Filhalmóniában dolgozik, mint tubaművész, ezen kívül pedig a Pro Blasmusik Egyesület vezetője, a zenekarok karmestere.

„Egészen kicsi koron óta érdekel a zene. Ötödik osztályos voltam, amikor Csomaközön elindult a fúvószene-oktatás Czier Zsolt jóvoltából. Én is jelentkeztem, puszta kiváncsiságból, aztán nem kellett sok és rájöttem, hogy nekem ez az utam, ebben érzem igazán jól magam. Nyolcadik osztály végén jelenteztem a szatmárnémeti Aurel Popp Zenelíceumba és sikeresen fel is vettek. Ott eltöltöttem három évet, de többet akartam, úgy éreztem, hogy ennél jobban szeretnék fejlődni, ezért az érettségi előtt egy évvel átköltöztem Magyarországra, a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolába kezdtem el tanulni. Ez cseppet sem volt egyszerű, hiszen ott más az oktatási rendszer, nem tudtam egyből végzős osztályban kezdeni, ahogy itthon tettem volna, hanem alsóbb évfolyamra kerültem, ezért veszítettem két évet a kortársaimhoz képest. De nem bánom, hiszen olyan szintű szakmai képzést kaptam, ami mindent megért. Szinte magától értetődő volt, hogy a következő lépcső, amit meg akarok képni, az a budapesti Zeneakadémia. Leérettségiztem és 2015-ben felvettek a Budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémiára. Ez nagyon nagy váltás volt, hirtelen belecsöppentem az ország legjobbjai közé, olyan nevek tanítottak, akik világszerte híresek. Kipróbálhattam magam minden formációban, és rengeteget fejlődtem és tanultam.

Két évet töltöttem el itt, de egyre nehézkésebb volt megoldani az ingázást Szatmárnémeti és Budapest között, mert közben a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filhalmóniában is dolgoztam már diákkorom óta, először mint kisegítő munkatárs, majd mint rendes zenekari tag.

Ezért 2017-ben átjelentkeztem a Debreceni Egyetemre és ott végeztem el a tubaművész-és tanárképzést. Ez összesen öt évet ölelt fel. 2020 május végén diplomáztunk és augusztus elején kaptam egy felkérést Szabó Zsófia táncművésztől – aki amúgy nagykárolyi származású –, hogy tanítanék-e a fehérgyarmati magán-zeneiskolájában. Persze azonnal elvállaltam és nagyon szerettem is. Délelőttönként a Filhalmóniában dolgoztam, délután pedig utaztam Magyarországra és tanítottam a gyerekeket. Mondjuk a koronavírus kellős közepén az átjárás nem volt túl egyszerű, de megoldottuk. Közben megalapítottuk a Pro Blasmusik Egyesületet is Nagykároly és vidékén, amellyel egyre több volt a teendő, ezért valamiből le kellett adnom, hiszen minden napom úgy nézett ki, hogy reggel elmentem és este 10-11-kor értem haza. Hosszútávon ez kivitelezhetetlen volt, így nagyon bánkódva ugyan, de el kellett hagynom a fehérgyarmati munkámat, hogy még több időt tudjak szentelni a helyi gyerekek oktatásának. Nagyon nagy élmény volt az a pár év nekem, amit ott töltöttem, rengeteg új embert ismertem meg, akikkel mai napig nagyon jó kapcsolatot ápolunk. Eközben több zenekarban is játszottam, a Szatmárnémeti Filhalmónia mellett, a Nagyváradi Filhalmóniánál és a Debreceni Szimfónikusnál is közreműködtem. A debreceniekkel többek között kétszer is körbejártuk Kínát túrnézva. De játszottam a brassóiakkal, a székelyudvarhelyiekkel és rengeteg romániai és magyarországi fúvószenekarral, illetve a Koloszvári Magyar Operában is. Egyik legmeghatározóbb élményen a bukaresti Román Ifjúsági Szimfónikus Zenekarral volt, akikkel a 2021-es Dubaji Világkiállításon is részt vehettem. Ezt hatalmas megtiszteltetésként éltem meg, hogy engem is beválogattak a legjobbak közé, akik az országot képviselhették egy ilyen rangos eseményen.

A klasszikus zene mellett a szórakoztató zene világában is kipróbáltam magam, illetve még mindig tagja vagyok a Debrecen Big Band-nek, legutóbb például Vastag Tamást és Szirota Jenifert kísértük el a Kolozsvári Magyar Napokra, de szoktunk zenélni Charlie-val, Vastag Csabával, Szulák Andreával, Kós Rékával és sok más magyarországi hírességgel is. Nagyon-nagyon szeretem ezt a csapatot is.

A Pro Blasmusik Egyesületet azért alapítottuk a régi – főleg mezőfényi, csanálosi és csomaközi – fúvósokkal, hogy ne hagyjuk elveszni a sváb-magyar hagyományokat, a vidék egyik kuriózumát, a fúvószenét, hiszen úgy láttuk, hogy a fiatalok egyre inkább kezdenek elfeledkezni erről. Ezt semmiképp nem szerettük volna hagyni, ezért Czier Zsolttal utánpótlásképzésbe kezdtünk bele immár három éve. Jelenleg én oktatom a gyerekeket minden féle hangszerre, a klarinéttól kezdve a dobig, úgy a fafúvósokat mint a rézfúvósokat. A Pro Blasmusik Ifjúsági zenekara már túl van egy hároméves képzésen, így ők már valódi zenekarként működnek, rengeteg fellépésük van. Sokszor csatlakoznak hozzájuk a veterán zenészek is, és együtt zenél 13 évestől 60 évesig mindenki. Ezt nagyon jó dolognak tartom, hiszen a fiatalok nagyon sokat tanulhatnak az idősebb generációtól, akik meg kifejezetten élvezik, hogy az ifjúsági zenekarban játszhatnak.

A nyári táborunk alatt elindult egy gyerekzenekar is, Doremi gyerekfúvós-zenekar, amely jelenleg 24 tagot számlál. Ők még kisebbek, most ismerkednek a fúvószenével. Az első koncertjük a táborzáró ünnepségen volt és nagyon élvezték.

A Pro Blasmusik csapata nagyon színes, a vidék szinte minden településéről vannak zenészpalántáink, járnak hozzánk Nagykárolyból, Csanálosról, Börvelyből, Mezőfényről, Csomaközről, Szaniszlóról, Mezőteremről és Nagymajtényból is. A központ Csomaközön van, az ifjúsági zenekarral már ott próbálunk csak, de a kisebbekkel külön tartom a szólampróbákat minden településen.

Az egyesület nonprofit egyesület, ezért a gyerekek oktatása ingyenes, a fellépési díjakból igyekszünk fedezni mindent. A hangszereket is mi biztosítjuk a gyerekeknek.

Ez sokszor nem egyszerű, hiszen az oktatás mellett ki kell választani a kottákat, a darabokat, amiket tanítani akarok, megszerezni hozzá a hangszereket, fellépéseket vezényelni és különböző programokat szervezni, mint például a nyári táborunk vagy a hagyományos fúvósbálunk. A közeljövőben mindenképp szeretnénk részt venni egy minősítő koncerten is.

Szeretnénk minden lehetőséget biztosítani a gyerekeknek, hiszen az, hogy egy hangszeren megtanulhatsz játszani, az egy óriási kiváltság és ha ez sikerül, akkor pedig egy hatalmas boldogság, sikerélmény. Nem mellesleg a zene összehozza az embereket, a gyerekeket, én ebben nőttem fel, én ebben hiszek, hogy kell egy közösséghez tartozni, ahol amellett, hogy rengeteget lehet tanulni, életre szóló barátságokat is lehet kötni. A zene jótékony hatásairól pedig regényt lehetne írni – írtak is már jó sokan. A másik cél pedig a sváb-magyar hagyományok nem elfeledése. A vidékünk híres a fúvószenéről, nem szeretném, ha pár év múlva ez teljesen kikopna, és nem is fog, hiszen rengeteg tehetséges és elhivatott gyerek van a környéken, akik tovább tudják majd vinni a hagyományokat.

A díjra való jelölés nagyon meglepett és nagyon nagy boldogsággal tölt el, főleg a gyerekek miatt, akikkel foglalkozok, hiszen így ők is jobban érzik, hogy van értelme a munkájuknak, ők is fontos részét képezik Nagykároly és vidéke kulturális-zenei életének.”