Ismét siker volt a börvelyi Szülők bálja

Immár 23 éve annak, hogy egy nagyszerű kezdeményezést indítottak útjára a börvelyi iskolában. A Szülők bálja rendezvény megmaradása a közösség sikere, azé a közösségé, melynek tagjai akarnak és tesznek is annak érdekében, hogy támogassák a jövőjük zálogát jelentő községi iskolát.

Mindig vannak kezdeményezések, amelyeket érdemes támogatni. Ilyen évről-évre megújuló kezdeményezés immáron több mint 23 éve a tenni akarás a börvelyi iskola gyermekeiért, azért, hogy a nevelő-oktató munka tárgyi feltételei gazdagodjanak, hogy egy-egy gyermekrendezvény megvalósulhasson.

„A bál az iskola számára lehetőség is arra, hogy kifejezze: az igazi iskola több mint az ott tanulók és dolgozók számszerű összessége. Több, mert valódi közösség, melynek tagjai a diákok, a tanárok, a dolgozók és a szülők, de ugyanúgy hozzá tartozik a fenntartó önkormányzat is. Csak így válhat az iskola azzá, aminek szánjuk: emberi értékeket is közvetítő, a mindennapok boldog megéléséhez utat mutató, a hagyományok ápolásának fontosságát hangsúlyozó szellemi központtá. Úgy gondolom, a legnagyobb emberi értékek egyike az önzetlen adakozni tudás. Szabó Magda szavait idézve: ‘Minden alkalommal, amikor önzetlenül adunk, számunkra is tágasabbá válik a világ. Örülök, hogy akik most itt vagyunk, azok akik ugyan nincsenek itt, de hozzájárultak a ma este sikeréhez mindnannyiunk számára tágasabbá vált a világ. Köszönöm, hogy iskolásainkért, az iskolánkért ilyen sokan megtették/megteszik ezt!
Az idén is több mint 100 jegy talált gazdára a Tantestületnek, a Szülői Munkaközösségnek, Önkormányzatnak, az RMDSZ tanácsosainak és minden kedves résztvevőnek köszönhetően. Köszönöm minden pedagógusnak és szülőnek a sok munkát, időt, energiát, amit befektetett a bál szervezésébe, lebonyolításába.

Hálás vagyok az anyagi támogatásért, a támogatói jegyek vásárlásáért, a tombolatárgyakért amelyeket a tantestület, a polgármester, helyi tanácsosok, kisvállalkozók, iskolánk jelenlegi és volt tanítványaink szülei ajánlottak, melyek nagymértékben hozzájárulnak a bál sikeréhez! Külön köszönöm a zenekar tagjainak, hogy idén is zenéjükkel fergeteges hangulatot biztosítanak a szórakozni vágyó vendégeinknek”- mondta köszöntőjében az iskola igazgatónője, Molnár Éva.

A hajnalig tartó mulatságon több mint 160 személy vett részt. Vendégfellépőként a Richter Cirkusz tagjai szórakoztatták a jelenlévőket. A szervezők ezúton is szeretnének köszönetet mondani mindazoknak, akik segítettek, munkájukkal valamilyen módon hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. Az idei Szülők báljában 13000 lejt gyűlt össze. A bevételt ismét az iskolára, a gyermekek oktatására fordítják, hiszen mint sok minden jónak, ennek is hagyománya van már Börvelyben.