A február 6-i törökországi és szíriai földrengés az egész világot megrázta. A Richter-skála szerinti 7,8-as erősségű rengés több tízezer ember életét követelte, és még mindig rengeteg holttest hever a romok alatt. Ezeknek értelmében még ijesztőbb volt, amikor Romániában is földrengéseket lehetett érezni.
A hét elején két közepes mértékű – Richter-skála szerinti 5,2-es és 5,7-es – földrengés rázta meg Olténia Zsilvásárhoz (Târgu Jiu) közeli térségét. A rengéseket Kolozs, Bihar, Arad és Szilágy megyében, sőt egyes sajtóértesülések szerint még Magyarországon is érezni lehetett. Szatmár megyében nem észletlek földmozgásokat, viszont sokakban feltevődött a kérdés, hogy vajon a mi térségünk mennyire van kitéve az ilyen jellegű katasztrófának és voltak-e már komolyabb károkat okozó földmozgások a vidékünkön. Ennek jártunk utána.
Városunk és tágabb értelemben vett környezete – szerencsénkre – csak gyengén szeizmikus terület, azonban a 19. században itt is voltak anyagi károkat okozó rengések. Mind a helyi, mind pedig a távoli terülekről érkezett földrengések mérsékelt, vagy gyenge erősségű rengések voltak (egy két esettől eltekintve), hatásuk, pusztításuk emberéletet nem követelt, bár néha az anyagi károk tetemesek voltak (például 1829-ben és 1834-ben). Ezeknek az alapján területünket is földrengésveszélyes területnek nyilvánították (ennek jelentősége az építkezések terén fontos tényező) és 1978-ban Nagykárolyban szeizmográf állomást is létesítettek.
A Nagykároly környéki földrengésekről, ezek hatásáról közvetlen megfigyelésekből származó adatokkal rendelkezünk. Ezekből kell következtetni a hajdani rengések erősségére.
A területünkön észlelt földrengésekről a legrégebbi leírás a 18. századból ismert. A Magyar Hírmondó 1784. évfolyamában a következő olvasható: „A most folyó február 1. napján éjszaka Szatmárott is földindulást érzettenek, hanem igen gyenge rázkódással történhetett, minthogy tsak kevesen vevék észre.”
Területünkön az elmúlt két évszázad alatt két, jelentős károkat okozó, de emberéletet nem követelő földrengést írtak le nagy részletességgel: 1829-ben és 1834-ben. Ezekről a korabeli újságok és a szemtanúk kéziratos feljegyései írnak tudósításokat.
Az 1829.évi földrengésről a következőket olvashatjuk Kraynik Alajos feljegyzéseiben: „Ezen a szerencsétlen 1829. évben július 1-én reggeli 4 és esteli 8 órakor borzasztó földindulás dühöngött az Érmelléken (Bihar megye), legjobban pusztítván Ér-Tarcsa, Gálos-Petri, Vasad, Endréd, Dengeleg, Iriny helységekbe, melyekbe egy templom, vagy nagyobb úriház sem maradt meg, hanem mind összedőltek. Szenvedtek még, de tetemesebb kár nélkül Érsemyén, Mihályfalva, Körtvélyes, Piskolt, Mezőpetri, Szabolcs s néhány környékbeli helység. Ezen földindulás folyamatosan tartott 1829 július 1-től 1834 október 15-ikéig. Úgy, hogy ritka nap múlt el, hogy melybe a föld ingása kis mértékben, néha alig észrevehetőleg ne történt volna, azonban a befejezés 1834 október 15-én reggeli 8 órakor a legborzasztóbb volt.”
Az 1834-es évi földrengés erősebb volt a korábbinál. Richter-skála akkor még nem volt, így erősségéről annyit tudunk, hogy mintegy 80.000 négyzetkilométer területen volt érezhető. Epicentruma Gálospetri területén volt, itt mintegy 20 lökést éreztek és hatalmas anyagi károk keletkeztek. A földrengésről a Társalkodó 1835 január 17-i száma tudósít, melyet Selley József érendrédi prédikátor írt. „ A földmozgást borzasztó földalatti lárma előzé meg, mely az egész megyét felriasztá. A mozgás kelet-északkelet közről dél-nyugat közi irányt tartott. Eleinte lassú és hab ingású, de hirtelen erőszakossá változott, mely szinte egy első perczenetig tartott. Nagy-Károly vidékét azonban ezután is, noha kisebb mértékben jó darab ideig ingatta. Érendréden, Dengelegen, Mezőpetriben s több helységben is a tornyokat és kő épületeket, kéményeket ledönté, cserép, zsindelyeket lerázá, némely helyeken a fedeleket elhajítá, egyedül a fa épületek maradhatnak éppségben, számos kőháhzat szétrepeszté és lakhatatlanná tevé. A földet több helyen megrepeszté, mely hasadásokon különös nemű anyagot hányt ki előbb, azután vizeket okádá. Így buggyant fel a víz Szaniszló és Csanálos határában.”
Borovszky Samu Magyarország vármegyéi és városai című művében is megemlíti a nagy földrengést: „1834 őszén volt a nagy földrengés. Reggel 7 és 8 óra között kezdődött. Délről jött, a szokásos morgással. Rengeteg kárt tett számos épületben. Többek között a vármegyeházában, a piaristák társházában, de a gróf Károlyi kastélyban is. Homlokáról két darabra pattanva hullott le a czímer. A református templomban éppen akkor reggeli isteni tiszteletet tartottak. Az orgona összedőlt s egy csomó gyerek életét veszélyeztette a kóruson.”
A szeizmikus mozgások a 20. század elejéig folytatódtak.
Miért?
A Szatmár megye területén jelentkező földrengések tektonikus rengések. Területünkön a földkéreg vastagsága 26-28 km és két nagy törésvonal, valamint számos kisebb törés darabolja hatalmas kristályos rögökre. Az előzőekben leírt földrengések epicentrumai a fő törésvonalak mentén helyezkednek el, amelyik Sárköz-Szatmár-Érendréd-Szalacs vonalában húzódik. Egy délnyugat-északkelet irányú kisebb törés pedig éppen Nagykároly-Piskolt vonalában található. Tehát a kristályos talapzat, valamint a kéreg töréses szerkezete, az ami szerepet játszik a területünkön időnként jelentkező földrengések keletkezéseiben.
Lang Gyopárka
Megjelent a Nagykároly és Vidéke térségi hetilapban
You must be logged in to post a comment.