Kóter László faszobrász- és Kovács Emil Lajos festőművész közös kiállítását nyitották meg ma a Károlyi-kastélyban. Népes közönség vett részt a megnyitón, melyen a két alkotóművész beszélt a késztetésről, és róluk is sokan mondtak véleményt, dicsérték őket.
A mostani kiállítás apropójául az szolgált, hogy a nagykárolyi szobrászművész nemrégiben töltötte be a hetvenedik életévét.
A kastély lovagtermében lelt otthonra a megnyitó, a Gróf Károlyi Idegenforgalom-népszerűsítő Központ részéről Adrian Ștefănuți referens köszöntötte a megjelenteket, miután az Acoustic Station ugyanezt zeneszóval tette meg. Kovács Jenő nagykárolyi polgármester emelte ki, hogy mindenkoron szívesen látja a város az ehhez hasonló kulturális rendezvényeket, majd Sróth Ödön, a Kaffka Margit Kulturális Egyesület elnöke szólt az alkotókról. Verssel köszöntötte Kovács Árpád Gábor a két kiállító művészt. Ők maguk is szóltak az egybegyűltekhez – mint például Kóter László elmondta, talán annál nagyszerűbb érzés nincs is, mint az, amint azért érez, mert ilyen nagy számban vesznek részt nagykárolyiak a kiállításán. Zárásként ismét a Szűcs József, Marius Georgescu és Bogdan Georgescu alkotta trió örvendeztette meg a publikumot zeneszóval.
A közönség ezután átvonult a kastély földszinti kiállítótermében, ahol 45 festmény és 63 szobor várta a nézőket. No, meg sok jó szó. A kiállítás, melynek megtekintése minden lokálpatrióta számára javallott március 12-éig tekinthető meg a kastély nyitvatartási rendjének megfelelően.
You must be logged in to post a comment.