Fülöp Csaba fotóriportjait sokan kedvelik. Ő pedig szereti az Anzikszot, a makrófotókat és fontosnak tartja a városfejlesztést. Most nem tőle, hanem róla olvashatnak.
– Hogyan került az Anzikszhoz? Miért segít az oldal szerkesztésében?
– Az Anzikszról már akkor tudtam mikor még csak egy ötlet volt. Megyeri Tamás beszélt róla, hogy szeretne csinálni egy világhálós újságot, blogot, vlogot, amin a kis városunk életéről olvashatunk nap mint nap, ahol nem kell kötelezően berakni celebekről szóló híreket, viszont különféle témákban friss hírek, riportok és aktuális információk lennének. Kíváncsian vártam, hogy milyen lesz és persze, hogy az olvasók hogyan fogják majd fogadni. Szerintem nagyon jó lett. Nem értek én az újságíráshoz és a riporterkedés sem ment igazából, fotóm több is megjelent már különféle témában, de ha minden igaz, akkor talán még máskor is felkerül néhány. Kedvelem az oldalt és szívesen segítek, amiben csak tudok.
– Miért adta a nevét a Kovács Jenő-féle kampányhoz?
– Biztosan azt gondolják egyesek, hogy akkor most valami vakbuzgó aktivista vagyok, aki nem lát az orráig. Látom én, hogy bajok vannak, sok helyen és elég sok, de azt is észre kell venni, hogy valahol ez mégiscsak Nagykároly megújulásához vezet, bár rosszak az utak, de azokat a különféle vezetékeket a földbe csak ilyen túrásokkal és fúrásokkal lehetett kicserélni. Bárcsak itt a mi utcánkban is feltúrták volna az utat e miatt, mert elég sok gond van a vezetékkel, de sajnos ez a szakasz most nem került felújításra. A gödrök és a rossz utak persze engem is zavarnak, de remélem, idén, vagy 1-2 éven belül ez is megoldódik, és Nagykároly tovább fejlődik és szépül. Jó lenne, ha a városi tanácsosok is végre közös nevezőre jutnának és tényleg a városra koncentrálnának, nem pedig mindenben csak a hibát látnák és keresnék. Az interneten, ha a böngészőbe beírjuk a városunk nevét, akkor az lassan már csak régi használaton kívüli budikat vagy gödröket, kanálisokat dob ki találatként, mert annyi ilyen fotó felkerült a világhálóra. Ki akar majd ide jönni, ha azokat meglátja? Pedig nagyon sok ember dolgozott és dolgozik azért, hogy a városunk minél ismertebb legyen, és minél több turista jöjjön el ide. De úgy nehéz lesz, ha a színházat a nyílt kapuk alkalmával egy riportban bemutatják és a végére kanálisokról is tesznek ki fotót! Nem is értem ezzel mi volt a cél!
– Melyik a legjobb fotója?
– Az a fotó remélem, hogy még nem készült el. Több fotómat is kedvelem, de mostanában valahogy egyikkel sem vagyok megelégedve. Más szemmel nézek egy fotóra, mint például öt évvel ezelőtt, de talán éppen ezért látom bennük a hibákat is, ami persze azért van, mert még nagyon kezdő vagyok.
– Mit szeret a legjobban fényképezni?
– Kedvelem a makrófotózást, ezekben az apró részletek világa tetszik nagyon, egy felkérésre kipróbáltam az épületfotózást, próbáltam kihozni a legtöbbet, ami többé-kevésbé sikerült is, és meglepetésemre kaptam olyan visszajelzést az emberektől, hogy bár naponta elmentek egy-egy ismert nagykárolyi épület előtt, de olyan részleteket fedeztek fel a fotókon, amire eddig nem is figyeltek fel. Tájat, növényeket, virágokat, állatokat is szívesen fotózok.
– Melyik a kedvenc Anziksz-interjúja?
– A riporterkedést lehet, hogy nem nekem találták, ki de ettől függetlenül nekem mindegyik riportom a kedvencem, de ha mégis egyet választani kell, akkor a tévészerelős riport lenne az. Nagyon kellemes beszélgetés volt Rózsa Albert tévészerelővel, szinte meg is feledkeztem arról, hogy valójában miért is vagyok ott, sőt olyan szépen mesélt egyik kedvenc könyvéről, A funtineli boszorkányról, hogy azt pár nap múlva én is elolvastam. És milyen jól tettem!
– Ön szerint, szükség volt egy olyan oldalra, mint az Anziksz?
– Igen! Ez az oldal egyaránt szól a mostani nagykárolyi lakosoknak, mint ahogy az innen már elköltözötteknek is. Biztos vagyok benne, hogy a sokszínűsége miatt ez az oldal kinőtte magát, és nem csak az itteni és környékbeli olvasók kedvelik, hanem mint ahogy a statisztikák is mutatják, messze földön híres lett. Ilyen visszajelzéseket én is szoktam gyakran kapni.
– Mivel foglalkozik a hétköznapokban? Milyen hobbija van?
– Időm, mint a tenger, sajnos. Betegnyugdíjas vagyok „tizenvalahány” éve, egy elég ritka autoimmun betegségem van és várom a csodát, hogy valahogy megszabaduljak tőle, mondjuk nem éppen úgy alakul, mintha ez sikerülne. Régebben a rádióamatőrködést is próbáltam és kedveltem, szeretem a kutyákat, az elektronikát, technikai dolgokat, most egy ideje a fotózást próbálgatom.
Berei Csenge Bernadette