Kaffka Margit születésének 141. évfordulójára emlékeznek a könyvtárban

A magyar irodalom egyik kiemelkedő női írójára, a nagykárolyi születésű Kaffka Margitra emlékeztek ma a Nagykárolyi Városi Könyvtárban. Az intézmény munkatársai rövid összeállításban tették közzé Kaffka Margit életének fontosabb állomásait.
Kaffka Margit, teljes nevén Kaffka Margit Emília Johanna (Nagykároly, 1880. június 10. – Budapest, 1918. december 1.) író, költő. Ady Endre a „nagyon-nagy író-asszony”-nak nevezte a magyar irodalom egyik legjelentősebb női íróját, a Nyugat nemzedékének fontos tagját. Írói pályafutását nemcsak Kiss József és A Hét íróköre befolyásolta, hanem – saját vallomása szerint – Szabolcska Mihály is.

Életpályája
Apja Kaffka Gyula (1851–1886) főügyész volt, de korán meghalt, így a család szerény körülmények között élt. Anyja Urai Uray Margit (1860–1934).
1880. június 15-én keresztelték. Ösztöndíjasként tanult Miskolcon, majd a szatmári irgalmas nővérek tanítóképző zárdájában, ennek fejében egy évet tanított a városban. Ezután Budapesten tanult tovább, és 1902-ben az Erzsébet Leányiskolában polgári iskolai tanári oklevelet szerzett. Visszatért Miskolcra, és a polgári leányiskolában tanított irodalmat és gazdaságtant; tanítványai imádták. Itt jelentek meg első írásai is, versek, novellák, és ekkoriban vált a Nyugat állandó munkatársává is. Szoros baráti kapcsolatban állt Kosztolányival, Babitscsal, Szabó Dezsővel és Balázs Bélával is.
1905. január 5-én ment férjhez Fröhlich Brúnó erdőmérnökhöz. A következő évben született meg gyermekük, László. Férjét 1907-ben a Földművelődésügyi Minisztériumba helyezték, így Kaffka elszakadt az általa nem kedvelt Miskolctól, de a pár házassága néhány év alatt tönkrement, elváltak. Budapesten 1910–1915 között tanárként dolgozott, közben 1914. augusztus 18-án Szegeden férjhez ment Bauer Ervin elméleti biológushoz, Balázs Béla testvéréhez. Az első világháború kezdetekor elhagyta a tanári pályát, és csak a szépirodalomnak élt.
1912-ben jelent meg első (és talán legfontosabb) nagyregénye, a Színek és évek, amely az értékeit vesztett dzsentritársadalommal és a századfordulón élő nők sorsával foglalkozik. Másik nagy sikert aratott regényét, a Hangyabolyt – amelyben a zárdában töltött éveket idézi fel – 1917-ben adták ki.
Az I. világháború után, tizenkét éves fiával együtt a spanyolnáthajárvány áldozatává vált. December 4-én a Farkasréti temetőben helyezték őket örök nyugalomra.