Mezőgazdasági kérdésekről egyeztettek Nagykárolyban

“Fontos mezőgazdasági kérdésekről egyeztettünk ma Nagykárolyban, ahol Barabási Antal Szabolcs mezőgazdasági államtitkárral találkoztunk a Szatmár megyei gazdákkal és polgármesterekkel, illetve Nagy Szabolcs és Magyar Lóránd parlamenti képviselőkkel”- számolt be a találkozóról közösségi felületén, Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke.

A Szatmár megyei munkalátogatáson lévő államtitkár a Mezőgazdasági Minisztérium pályázatairól, támogatásairól tájékoztatta a gazdákat, illetve a találkozón szó esett azon gazdák támogatásáról is, akik a közelmúlt áradásai következtében szenvedtek jelentős anyagi károkat.

A mai találkozó egyik fontos hozadéka egy partnerségi kapcsolat kialakításának lehetősége is a megyei tanács és a Mezőgazdasági Minisztérium között, melynek köszönhetően felújításra kerülhet több, a minisztérium tulajdonában lévő, de használaton kívüli műemlék épület is. Ez egy jelentős lépés számunkra. Fontos találkozó volt a mai, hiszen ezáltal az államtitkár első kézből értesülhetett a Szatmár megyei gazdák problémáiról, míg a termelők is pontos képet kaphattak a szakminisztérium nyújtotta lehetőségekről.