A nagykárolyiak fesztiváljának második estjén a sváb folklórt helyezték a középpontba, ugyanakkor horvátországi és szlovákiai vendégek is színpadra léptek.
Szombaton, augusztus 4-én kora este, 19.30 órakor a Károlyi-kastély parkjában megkezdődött az immár második alkalommal megszervezett Nemzetiségi Folklórfesztivál. Ez alkalommal a német folklór volt a főszereplő. A rendezvény része, a második estje a Careifestnek.
Kezdésként a Kalazanci Band, a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum diákjainak zenekara állt színpadra, őket Jónucz Alfonz tanár készítette fel. A továbbiakban: a nagymajtényi Gemeinsam és a nagykárolyi Rote Rose néptáncegyüttes, majd az Acordeon Duett, a Schwäbischer Männerchor, valamint a Lustige Schwaben tánccsoport örvendeztette meg a publikumot. Az est során meghívottak is színpadra léptek, így a szlovákiai Tornalja Magic in Dance nevű csoportja – ők latin-amerikai és modern táncokat adtak elő. Idén is érkeztek Horvátországból, mégpedig a Donji folklóregyüttes Donji Videovecből. Ők a međimurjei tájegységre jellemző táncokat adtak elő.
A rendezvény szervezői: Nagykárolyi Kulturális és Sportigazgatóság, Nagykárolyi Kulturális Központ, Gróf Károlyi Idegenforgalom-népszerűsítő Központ a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal és a Nagykárolyi Helyi Tanács támogatásával. Az eseményt támogatta: Alconor Company, Ardealul, Polipol Mobila. Műsorvezetőként Járay Zsanett és Adrian Ştefănuţi működött közre.
Közlemény
You must be logged in to post a comment.