Két előkészítő lesz az Elméletiben

Csütörtök délután a Nagykárolyi Elméleti Líceum épületébe várták azokat a szülőket és gyermekeket, akik ősztől az előkészítő osztályba kerülve az írás-olvasás tudományát ebben a tanintézményben sajátítják majd el.

Két magyar tannyelvű előkészítő osztállyal kezdik a tanévet az Elméletiben szeptemberben. Mindkettőben két, komoly szakmai múltra visszatekintő pedagógus várja a gyermekeket: Fülöp Andrea és Zakariás Iringó tanítónők személyében.

A jelenlegi negyedikes osztályokban dolgozó tanítónők voltak a tulajdonképpeni házigazdái a csütörtöki találkozónak, de rajtuk kívül, a tanintézmény magyar szakos tanítónői is jelen voltak, hogy az alkalomra érkezők fogadásában, a foglalkozások lebonyolításában segédkezzenek.

A nyílt napra nagyon sokan érkeztek, a gyerekeket kézműveskedéssel és különböző játékos foglalkozásokkal várták a szervezők. A szülők beszélgethettek, kérdezhettek a pedagógusoktól és megtekinthették a termeket is, ahova a majdani előkészítősök járnak majd.