Lengyelországi hadgyakorlatra tartott a Nagykárolyon is átvonuló katonai konvoj

Minden bizonnyal többen is megnézték tegnap azt a félperces filmecskét, ami a Kismajtényon – Nagykárolyból Szatmárnémeti felé – áthaladó katonai konvojról készült. A felvétel többekből riadalmat váltott ki, holott már a kommentekben is jelezték: a Lengyelországban zajló “Anakonda 23” elnevezésű hadgyakorlatra tartottak a szerelvények.

A jelenséggel kapcsolatban folytatott szerdán egyeztetést a prefektusi hivatalban, Radu Roca prefektus és Radu Iancu kancelláriaminiszter. A megbeszélésen jelen volt még Bogdan Cernat dandártábornok, a Gemina IV-es hadosztály parancsnoka és Gheorghe Balazs alezredes is.

Mint kiderül: két útvonalon haladtak a konvojok, melyek egyike Craiováról, míg a másik Jászvásárról indult.

Az egyik: Craiova – Szörényvár – Temesvár – Arad – Szatmárnémeti; míg a másik: Jászvásár – Páskán – Gura Humorului – Dornavátra – Borgóprund – Beszterce – Dés – Nagybánya – Szatmárnémeti útvonalat követte.

A katonai konvojok úticélja Lengyelország. Itt kerül ugyanis sor arra a nemzetközi hadgyakorlatra, melynek „Anakonda 23” a neve és éves rendszerességgel kerül lebonyolításra. Romániából 400 katona, valamint 60 katonai jármű vesz részt a gyakorlaton, mely április 28. és május 18. között zajlik majd.