Az államvasutak kolozsvári részlegének vezetősége közleményben értesítette a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatalt arról, hogy végre elfogadásra került az a dokumentáció, amely a Nagykárolyból Kaplony irányában található két vasúti átkelő korszerűsítésére vonatkozik.
„A felújítási munkálatok a félsorompók felszerelésére, hang- és fényjelzéseket kibocsátó készülékek kihelyezésére, valamint a sorompó övezetében található útszakaszok felújítására éppúgy vonatkozik, mint a sínpárok közé kihelyezendő gumiburkolatra. A magam részéről úgy vélem, ez egy nagyon jó hír úgy a nagykárolyiak, mint a kaplonyiak számára” — nyilatkozta Kovács Jenő polgármester.
Legutóbbi nagykárolyi látogatása kapcsán a szállításügyi miniszter, Răzvan Cuc ígéretet tett a szóban forgó vasúti átkelők megújítására. A megfelelő figyelmeztető jelzések hiánya miatt a Kaplony és Nagykároly között közlekedőknek komoly balesetveszéllyel kellett számolniuk minden egyes, a vasúti síneken történő átkeléskor. A munkálatokra szánt pénzösszeg 3 millió lej.

